Pillanatképek a krasznahorkaváraljai majálisról

Pillanatképek a krasznahorkaváraljai majálisról

Mozgalmi dalokat sugárzó hangosbemondó harsogása, vörös nyakkendős pionírok, néptáncosok, majorettek, veterán autók, felszalagozott járművek tarka felvonulása fogadta a Krasznahorkaváraljára érkező látogatókat szombat délben. A falubeliek és turisták kíváncsian sorakoztak a főutca mentén és lelkesen megtapsolták a régi időket felidéző vidám menetet. A retro felvonulás hosszú sorát rendíthetetlen protokoll integetéssel üdvözölték a kultúrház előtti “tribünön” álló elvtársak.

A község vezetése a helyi szervezetekkel és vállalkozókkal együttműködve úgy döntött, hogy idén újdonságként ezzel a rendhagyó, múltidéző felvonulással színesíti a hagyományos majálist. A program elnyerte a közönség tetszését, akik követték a vonulókat a falu végi kempingbe, a majális helyszínére. Itt a községben működő szervezetek csapatai (Csemadok, önkéntes tűzoltók, motocross klub stb.) már javában főzték a gulyást, és a polgármester, Bollo Péter üdvözlő szavait követően elkezdődött a gazdag kultúrműsor. Bár az időjárás egy kiadós eső képében beleszólt a tervezett programba, a jó hangulatot ez sem tudta elrontani.

Dátum: 2011-04-30
Helyszín: Krasznahorkaváralja, kemping


Hagyj üzenetet