Nyilas Misi Karácsonya 2011 – egy cipősdoboznyi odafigyelés

Nyilas Misi Karácsonya 2011 – egy cipősdoboznyi odafigyelés

Eddig már több mint 1000 csomagot adtak le az ajándékozók a Nyilas Misi Karácsonya elnevezésű program gyűjtőhelyein. Ez a szám még valószínűleg jócskán megemelkedik az elkövetkező napokban, hiszen december 2-ig (a komáromi Selye gimnáziumban 9-ig, Dunaszerdahelyen 15-ig) tart a gyűjtés, melybe mindenki bekapcsolódhat, aki szeretne egy cipősdoboznyi karácsonyi meglepetést, örömet szerezni azoknak, akiket egyébként nem várna ajándék a fa alatt.

A gyűjtést a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja a Magyar Református Szeretetszolgálattal közösen hirdette meg, Felvidéken már ötödik éve szervezik. A Diakóniai Központ vállalta magára a gyűjtés koordinálását, a szervezést és felel a csomagok begyűjtéséért és továbbításáért.A beérkező csomagokat részben a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány Parajdon működő napköziotthonába (Szent Borbála), a sóvidéki gyerekeknek ajándékozzák. Továbbá, lehetőség szerint szeretnék a csomagokat eljuttatni a felvidéki és magyarországi gyerekekhez is.

Ha Ön is szeretne bekapcsolódni a Nyilas Misi Karácsonya programba, a becsomagolt ajándékdobozt juttassa el a legközelebbi gyűjtőhelyre. De az ajándékozáson kívül önkéntes munkával, illetve a csomagok szállításához nyújtott pénzbeli támogatással is segíthet.

A díszpapírba csomagolt cipősdobozba az alapján válasszunk ajándékot, hogy kinek szánjuk –  a csomag készülhet gyermekek, felnőttek (egészségkárosodottak) vagy idősek részére.

A programról bővebb és aktuális információk a Nyilas Misi Karácsonya 2011 honlapon illetve a közösségi oldalakon olvashatók.

pr-

Néhány kapcsolódó videó:

</body>
</html>

 

Dátum: 2011-11-29


Hagyj üzenetet