A Kassa Megyei Önkormányzat elítéli a krasznahorkai vár tragédiája kapcsán fellángolt rasszizmust

A Kassa Megyei Önkormányzat elítéli a krasznahorkai vár tragédiája kapcsán fellángolt rasszizmust

A Kassa Megyei Önkormányzat március 19-én kelt nyilatkozatában “elítéli a fajgyűlölet megnyilvánulásait, melyek a krasznahorkai várban történt tűzeset után kezdtek terjedni, főleg Gömörben. Felszólítja a polgárokat, hogy ne hagyják magukat elragadtatni egyének és csoportok szélsőséges kijelentései által.”

A megye honlapján megjelent állásfoglalásban leszögezik:
"A Krasznahorka várában történt tűzeset nagy károkat és pótolhatatlan veszteségeket okozott. Sok emberben váltott ki érzelmeket – a veszteségek miatti bánatot, emlékek feletti nosztalgiát, dühöt az olyan emberek butasága miatt, akik a figyelmeztetések ellenére szabadon játszanak a tűzzel. Az érzelmek azonban számos vitában nagyon gyorsan fajgyűlöletté váltak. Mindez pedig a Mi Szlovákiánk Néppárt hívei által közvetlenül Krasznahorkaváralján szervezett találkozóban csúcsosodott ki."

A nyilatkozat szerint megengedhetetlen, hogy ez a szomorú esemény rasszista hisztériát indítson el egy olyan többnemzetiségű megyében, ahol a lakosság tiszteletben tartja a toleranciát, multikulturalizmust, vallási sokszínűséget.
A Kassa Megyei Önkormányzat állásfoglalásának teljes szövege szlovák nyelven a megye honlapján olvasható.

fotó: Neupauer Roland
prékop, www.rozsnyovidek.sk

Dátum: 2012-03-26


Hagyj üzenetet