Megemlékeztek az Andrássy család neves tagjairól

Megemlékeztek az Andrássy család neves tagjairól

A Csemadok Krasznahorkaváraljai Alapszervezete november 17-én, szombaton szervezte meg a hagyományos Andrássy Napot, melynek célja, hogy megismertessék a gróf Andrássy család történetét és kifejezzék az utókor tiszteletét a nagymúltú dinasztia iránt.

Az ünnepség az Andrássy Dénes gróf és felesége, Franciska grófné tiszteletére 1898-ban állított, idén felújított emléktáblánál kezdődött. Az Andrássy Napot Prékop Péter nyitotta meg a Csemadok alapszervezet vezetősége nevében. A krasznahorkaváraljai férfikórus fellépését követően Bollo Péter polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében hangsúlyozta, hogy az emléktábla és a hozzá vezető kapu felújítását a tavalyi jótékonysági koncert bevételéből fedezték, egyúttal megköszönte a fellépő művészek hozzájárulását és a lakosság részvételét, hiszen támogatásuk nélkül nem valósulhatott volna meg ez az évtizedek óta halogatott rekonstrukció. Mgr. Lörinčiková Silvia, a Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Múzeumának munkatársa a táblaállítás történetéről és a grófi házaspár által alapított – és az akkori Magyarországon egyedülálló – nyugdíjalap jelentőségéről beszélt. A jelenlévők ezután mécseseket, a Csemadok vezetőségének tagjai koszorút helyeztek el a felavatott márványtábla tövében.
A rendezvény ezután a kultúrházban folytatódott, ahol Lörinčiková Silvia előadást tartott a grófi családról, külön kiemelve azokat az Andrássyakat, akiknek ebben az évben emlékezünk meg születése vagy halála kerek évfordulójáról. Az előadás betekintést nyújtott az Andrássyak 19. század végi gazdasági tevékenységébe, felhívta a figyelmet beruházásaik és újításaik jelentőségére, a korabeli társadalmi-politikai életben betöltött szerepükre. A prezentációban ritkán látható, értékes dokumentumokat, családtagokat ábrázoló kevésbé ismert festményeket is felfedezhettünk. Az előadás végén a szervezők frissítőkkel, szendviccsel vendégelték meg a közönséget és a hagyományokhoz híven köszöntötték a jubiláns Csemadok-tagokat.

pr-i, www.rozsnyovidek.sk
fotó: Prékop Ivett, Kmotrik Péter

Dátum: 2012-11-23
Helyszín: Rozsnyó, Rozsnyó, Rozsnyó,


Hagyj üzenetet