Az alatt a majd tíz év alatt, amióta itt szolgálom – viszem a nagy kocsijával, ahová kell, ügyelek, hogy cukorbajosként azt tegye, amit a doktorok mondanak neki, de elvégzek mást is a ház körül, mert igen meg vagyunk elégedve azzal, hogy a nagy palota belső udvarában lakhatunk -, nem vettem rajta észre nagy változást. Mármint úgy emberileg gondolva. Pedig ha úgy vesszük, akár felvághatna is. Mondjuk azóta, hogy a kormányzó őfőméltósága valóságos belső titkos tanácsosi ranggal tüntette ki. Meg amikor ide látogatott, először nálunk állt meg, nem a reformátusoknál. De nem vettem észre rajta semmit. Bár, hogy most május elejétől itt vannak Shlesingernél a zsidók összegyűjtve, minden nap a könyvtárba kéri a reggelijét.
– Előbb-utóbb ezeket is el fogják vinni innen. Itt volt nálam a kassai segédpüspök úr, azt mondta, náluk május 16-án megkezdték a zsidók elszállítását. Tegnap meg, a harmadik júniusi napon a negyedik transzportot indították el a kassai vasútállomásról. Hogy onnan már több ezer zsidót vittek el eddig. A kassai püspökségen se tudják megmondani, hogy mennyit. Nálunk se fogják már őket sokáig tartani.
A könyvtárnak négy nagy ablaka néz a Csucsomba vezető utcára és az annak jobboldali sorában álló egykori likőrgyárra, az ebben néhány hete berendezett gettóra. Május elejétől egyre több zsidót hoztak ide. Az utóbbi napokban meg már a falvakról is ide szállították be őket.
Jó hely volt a háború előtt a zsidó Shlesinger Mór likőrgyára. Szerették az öreg hidegeljárással készített likőrjeit a környéken. Anyám is mindig tartott otthon a kredencben legalább egy üveggel. Ment is jól a Turul. Amíg ugye mehetett.
Amikor meglátta, hogy jövök a reggelivel, mondta, de elindult az ablaktól az asztal és a szépen faragott széke felé. Legtöbbször szótlanul fogadta az érkezésemet, azért csodálkoztam, hogy most háttal állva is beszélt hozzám. Nagyon izgathatta valami, ha így jött belőle a szó.
– Nem láttam egyszer sem, hogy kijártak volna a Turulból. Meg mintha odabent se lenne nagy mozgás.
Hát persze, a püspökségnek az emeleten elhelyezett könyvtárából jól rá lehetett látni a szemközti, szintén emeletes, de méreteiben sokkal kisebb házra, de még annak udvarába is. Nem tudom, miért ezt a házat jelölték ki, hogy a zsidók ide költözzenek. Úgy hallottam, máshol a téglagyárakba gyűjtötték őket. Nálunk még az utcában kicsit följebb álló Schnitzer-házba is raktak belőlük vagy húszat. A legtöbbjük május negyedikétől van bent. Lehet, azért vannak itt a Turulban, mert elég nagy ház ez, udvara is van, és ahogyan az öreg Fazekastól hallottam, ott bent, egy helyiségben tizenöt-húszan is elférnek.
– Mondja meg a szakácsnőnek, Józsi, hogy a lágy tojást mégiscsak illik egy kicsit tovább főzni. Amikor idekerült, többször elmondtam ezt neki. Lajosnak meg üzenem, hogy ne járjon már ki olyan gyakran körtvélyesi borért. Elhiszem, hogy jól érzi ott magát a testvérénél, de észreveszem, ha ebéd után megint azt küldi az asztalra. Ott vannak a jó kürtösi pincéink, tessék oda menni. Azokat a borokat kérem. De már ezt is elmondtam Lajosnak. Ha akar, menjen el az ipolyi tájra akár több napra is, ne panaszkodjon, hogy messze van. Pakoljon ott fel rendesen, mert a kürtösi borainkat szeretném fogyasztani. Vagy a tokajiakat. Oda is elmehet bevásárolni.
Valaki azt mondta a Szajna-parti kocsmánkban, hogy közeledik a napjuk. Mármint a zsidóknak. Az a nap, amikor innen tőlünk, Rozsnyóról is el fogják őket szállítani. Állítólag Miskolc felé. Vonaton, mert hogy az a legolcsóbb, mondták a pultot támasztva. Volt, aki olyan jól értesültnek mutatta magát, hogy megsaccolta: holnap hetedikén el is kezdődik, és nyolcadikán akár meg is indulnak a vonatok. De a városban amúgy csend van. Vagy nem tudnak semmit az emberek, vagy nem akarnak semmit mondani. Ne szólj szám, nem fáj fejem alapon. Van, aki sajnálja őket. Vannak, akik azt mondják: úgy kell a büdös zsidónak! Miért ment neki annyira jól? Ezzel csak a többieket bosszantotta föl mindig.
– Megállt nálam Szentmiklóssy csendőr parancsnok úr. Azt mondta, már minden nap várja az utasítást, hogy végre kiürítse a két gettót és megszabaduljon a zsidóktól. Mondtam neki: nyugodjon meg. Meg azt is: ez egyszer a körtvélyesivel kínálom, tudja előre, nem szoktam a vendégeimnek ezt adni, ám most várom a hozzáértő véleményét, biztos kiderül, hogy egyféleképpen látjuk ezt a lőrét.
A tálcára raktam a kiürült csészéket, poharakat, tányérokat, a kenyeres kosárkát, meg a lágy tojás kis ezüst poharát is, és elindultam kifelé a könyvtárból. Egy kicsit megremegett az egész a kezemben, ahogyan még utánam szólt.
– Aztán, ahhoz a zongorához, Singeréktől, amiről már annyiszor beszélt, hozzájutottak-e már?
- fotó: origo.hu
