Beszéljünk iskoláink jövőjéről!

Beszéljünk iskoláink jövőjéről!

A TANDEM nonprofit szervezet, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és a Magyariskola.sk portál Beszéljünk iskolánk jövőjéről címmel közös projektet indítottak. A kezdeményezés célja, hogy nyilvános párbeszéd induljon az iskoláink jövőjéről, s ebbe a párbeszédbe bevonják a szülőket is.

„Amikor fesztiválokon, kerekasztal-beszélgetéseken, nyilvános fórumokon az iskolaügy a téma, akkor általában az égető kérdések kerülnek szóba: a csökkenő diáklétszám, a kis létszámú iskolák bezárása vagy a pedagógussztrájk. Ezeknek a problémáknak a kezelése nagyon fontos. Azt is tudjuk azonban, hogy a legjobb gyógymód a megelőzés. A megelőzéshez pedig az kell, hogy előre gondolkodjunk. Pontosan ezt szeretnénk elérni ezzel a kezdeményezéssel, hogy a jelen gondjai mellett a jövőt érintő kérdések átgondolására is szánjunk időt. Mi az iskola küldetése a modern társadalomban? A felnövekvő, úgynevezett Z-generáció, és az ő gyermekeik számára milyen oktatási forma lesz a leghatékonyabb? Mi lesz az iskolák szerepe 25 év múlva? Ezekről és hasonló kérdésekről szeretnénk együttgondolkodni a szülőkkel és minden érdeklődővel, akinek nem közömbös iskoláink jövője” – árulta el Urbán Péter, a TANDEM nonprofit szervezet trénere, a projekt szakmai vezetője.

Az iskolák jövőjéről való gondolkodás a gyakorlatban úgy néz majd ki, hogy öt magyarok lakta városban nyilvános workshopokat szerveznek, ahová szeretettel várnak minden érdeklődőt. Az első ilyen összejövetelre Pozsonyban kerül sor október 3-án, 16.00 órai kezdettel a Csemadok nagytermében (Május 1. tér 10-12).
„A workshopokon nem mi szeretnénk megmondani a tutit, épp ellenkezőleg, mi vagyunk kíváncsiak a nyilvánosság véleményére, hogy ők milyennek képzelik el a jövő ideális iskoláit, az ideális oktatást. Ezeket az ötleteket, elképzeléseket összegyűjtjük és be is mutatjuk majd a projekt végén” – tette hozzá Tóth Tibor, a magyariskola.sk portál létrehozója és szerkesztője.
A program szervezői nem csak a szülők, hanem a gyerekek véleményére is kíváncsiak lesznek. A projekt keretén belül ellátogatnak ugyanis a kilencedikes diákokhoz is, akikkel hasonló kérdésekről fognak két tanítási órán át beszélgetni. Ezt követően délután szervezik a szülőkkel megrendezett workshopokat.

A program kapcsán egyelőre két helyszín nyilvános: Pozsony és Komárom. „Szeretnénk eljutni Közép-Szlovákiába és egész keletre is, hogy ne csak nyugatról legyen mintánk. Ideális esetben tavasszal is folytatjuk a programot, hogy minél több helyre el tudjunk jutni” – jelentette ki Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője.
„A projekt a nagyon sikeresnek bizonyuló szlovák ’Chceme vediet viac’ (Többet akarunk tudni) kezdeményezésből inspirálódott, tőlük vettük át a módszertant is. A szlovák kampány 2 év alatt több mint egy tucat városba eljutott az egész országban, csak a magyar részekre nem, mert akik csinálták, nem tudnak magyarul. Ezért jött az ötlet, hogy akkor csináljuk meg mi magyarul az ő támogatásukkal. Erre pedig ők nagyon nyitottak voltak” – tette hozzá Urbán Péter.

A programról bővebben a http://beszeljunk.magyariskola.sk honlapon olvashatnak.



Hagyj üzenetet