Érintések – a jubiláló református alapiskola tanulóinak kiállítása

Érintések – a jubiláló református alapiskola tanulóinak kiállítása

A Rozsnyói Bányászati Múzeum galériájában „Érintések“ címmel nyílt kiállítás a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája megalakulásának 20. évfordulója alkalmából.

Az eklektikus kamara jellegű kiállítást Farkas Alíz és Ambrus Irén, az iskola pedagógusai állították össze az intézmény egykori és jelenlegi tanulóinak képzőművészeti alkotásaiból, a tárlat szakmai felügyeletét Mgr. Fecsó Szilárd vállalta – számolt be Badin Gabriellla múzeumpedagógus. A galéria termeiben 240 alkotás került bemutatásra, melyek az iskola tanulóinak munkái, ugyanakkor tizenhat olyan egykori diák is kiállította műveit, akik már befejezték vagy most végzik művészi irányú főiskolai tanulmányaikat.

A kiállítást az ünneplő vendégek körében Mgr. Uličná Ibolya, az alapiskola igazgatónője nyitotta meg. Beszédében kiemelte az érintések fontosságát az iskola életében – a kezek érintését, amikor kéz a kézben, közös erővel megalapították az iskolát; vagy az első érintéseket, amikor a tanítók megfogják a gyermek kezét, jelezve, hogy jó helyen van. Egyúttal megköszönte a Rozsnyói Bányászati Múzeum vezetésének és munkatársainak a sokrétű segítséget és a bemutatkozási lehetőséget a galériában.


A kiállítást a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXIII. Országos Találkozójának résztvevői is megtekintették, akik nagyra értékelték a tanulók képzőművészeti alkotásait, de a pedagógusok áldozatos, szakmai munkáját is. Mint Badin Gabriella elmondta, érdeklődés esetén a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartanak előre bejelentett csoportok részére.

– Badin G./pr-i, rozsnyovidek, fotó: Janka Vaisová, Gabriella Badin, Rozsnyói Bányászati Múzeum



Hagyj üzenetet