Kétszáz fős vendégsereg mulatott a gömörhorkai retro bálon

Kétszáz fős vendégsereg mulatott a gömörhorkai retro bálon

A tavalyi fergeteges buli után a gömörhorkai Hôrka kft. idén is megrendezte a Retro bált. Az érdeklődők száma idén sokkal több volt, mint tavaly. Egy héttel a bál előtt már teltház volt, 200 fős vendégsereggel. A hazaiakon kívül 8 más településről érkeztek érdeklődők, hogy a múlt század slágereire ropják a táncot.

A szórakozni vágyókat a kultúrház igazgatónője, Giczei Annamária üdvözölte, a bált pedig a gömörhorkai Napsugár tánccsoport Red csoportja nyitotta meg, átadva ezzel a vendégeknek a táncparkettet. A jó hangulatról és a szuper zenékről idén is az ózdi Cappucchino Partyzenekar gondoskodott, akik másnap reggel 6-ig szórakoztatták a vendégeket. A tombolahúzásra éjjeli 1 óra után került sor. Az előtérben két fotósarok lett kialakítva, melyeket a vendégek előszeretettel vettek igénybe.

„Nagyon örülök, hogy a 2017/18-as bálszezonban megrendezett bálok közül ezen bál után is nagy volt az érdeklődés, és hogy egyre több fiatalt érdekelnek tematikus báljaink. A vendégek 90%-a komolyan vette a „retro” fogalmat, és magukkal hozták a 20-as és a 70-es évek női divatjának ruhadarabjait, a rojtos ruhákat és a pörgős pettyes szoknyákat” – mondta Giczei Annamária.
Előzetes információk szerint a 2018/19-es gömörhorkai báli szezont októberben nyitják meg.

 

További képekért kattintson Gömörhorka Facebook-oldalára!

– bd



Hagyj üzenetet