Nemzetközi és országos jelentőségű földtani alapszelvények rekonstrukciója zajlott az Aggteleki Nemzeti Park területén

Nemzetközi és országos jelentőségű földtani alapszelvények rekonstrukciója zajlott az Aggteleki Nemzeti Park területén

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság 22,32 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar kormány által biztosított pályázati forrás keretében „A nemzetközi és országos jelentőségű földtani alapszelvények rekonstrukciója az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság területén” című projekt megvalósítására. A projekt a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében valósult meg – tájékoztatott a nemzeti park Pályázatkezelő Csoportja.

Mint a beszámolóból kiderül, a fejlesztés 7 településen – Bódvarákó, Edelény, Martonyi, Varbóc, Szendrő, Szendrőlád és Szögliget – 12 helyszínt, földtani alapszelvényt és földtani képződményt érintett. Ezek a geológiai feltárások, képződmények és sziklafalak védett természeti terület (nemzeti park) részterületei, vagy védett természeti emlékek. Az utóbbi években a 12 földtani alapszelvény állapota erősen leromlott: a feltárások benövényesedtek, több helyen feltöltődtek kőzettörmelékkel, illetve agyaggal és egyéb hordalékkal befedődtek, így az egykori rétegek nem voltak tanulmányozhatók.

„A rekonstrukciós munkálatok elvégzése során, 2017. március és július között megtörtént a 12 helyszínen a földtani alapszelvények biztonságos megközelítésének kialakítása, a benövényesedett felületek megtisztítása, a kőzettörmelékkel, illetve agyaggal és egyéb hordalékkal feltöltődött árkok újraásása, elfedődött sziklafalrészek megtisztítása, melyek eredményeként mára ismételten előbukkannak a védendő geológiai rétegek, hozzájárulva az értékek további megismeréséhez, azok megőrzéséhez. A célközönség számára biztonságossá, megközelíthetővé és tanulmányozhatóvá váltak a földtani képződmények” – számoltak be a nemzeti park munkatársai. A projekt befejezésével elérték az előzetesen megfogalmazott célokat, mely nem más, mint a nemzetközi és országos jelentőségű földtani alapszelvények megőrzése, fenntartása, a világörökségi terület kiemelkedő egyetemes értékeinek megőrzése, valamint a hozzájuk kapcsolódó Natura 2000 jelölő élőhely és védett fajok hatékony védelme.

– rozsnyovidek/ANPI



Hagyj üzenetet