Ingyenesen nézhető filmek a Magyar Film Napja alkalmából

Ingyenesen nézhető filmek a Magyar Film Napja alkalmából

A Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére 2018-tól a magyar film nagy korszakai és alkotói előtt tisztelgünk április 30-án. 119 évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon került sor az első magyar film, A táncz bemutatójára. Idén elmaradnak a nyilvános vetítések, a magyar filmek kedvelői azonban mától húsz klasszikus alkotást nézhetnek meg ingyenesen az otthonaikban. 

“A hagyományteremtő céllal indított első Magyar Film Napján mintegy 50 magyarországi helyszínen rendeztek filmes programokat. A nagy sikerű programsorozat 2019-ben is folytatódott azzal a kiegészítéssel, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap filmvetítési lehetőséget biztosított a külképviseletek számára is. Így a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának jóvoltából tavaly a Veszettek című film vetítésével ünnepeltünk” – tájékoztatta portálunkat a kassai magyar főkonzulátus.

“Hasonló tervekkel készültünk az idei évre is, de a koronavírus járvány miatt sajnos elmarad a közös filmnézés. Azért, hogy mégse maradjunk magyar filmek nélkül, az NFI Filmarchívuma 20 filmet tesz ingyen elérhetővé saját Vimeo csatornáján, amelyeket 2020. április 30. és május 10. között lehet megtekinteni.”

Az elérhető filmek listája a következő:

  1. Hyppolit, a lakáj
  2. Meseautó
  3. Katyi
  4. Egy szoknya, egy nadrág
  5. Mágnás Miska
  6. Állami áruház
  7. Liliomfi
  8. Két emelet boldogság
  9. Mici néni két élete
  10. A veréb is madár
  11. A Tanú
  12. Egy őrült éjszaka
  13. Gyula vitéz télen, nyáron
  14. Veri az ördög a feleségét
  15. Szeleburdi család
  16. Csak semmi pánik
  17. A legényanya
  18. Roncsfilm
  19. Csinibaba
  20. Moszkva tér
  • rozsnyovidek/kmf


Hagyj üzenetet