M. Klus: Az ukrán-szlovák határon kezdjük a tesztelést

M. Klus: Az ukrán-szlovák határon kezdjük a tesztelést

A jelenlegi tervek szerint már hétfőtől (november 9.) tesztelni fognak az Ukrajnával közös határon. A tesztelést egy magáncég fogja végezni. Erről az illetékes szakmai csoport keddi ülése után tájékoztatott Martin Klus külügyi államtitkár.

A többi határszakaszon Klus szerint csak november 15. után kezdődhet meg a tesztelés. Az államtitkár ezt a szükséges személyzeti kapacitással indokolta. A teszteléshez rendőrökre, katonákra és egészségügyi szakemberekre van szükség. Arról is beszámolt, hogy mintegy 37 határátkelő marad majd nyitva.

Egyelőre 9000 olyan személyt terveznek letesztelni, akik heti rendszerességgel lépik át az ukrán határt. Klus elmondása szerint megvizsgálják az antigén tesztek megbízhatóságát is. Az Ukrajnából Szlovákiába érkezetteket a belépés utáni ötödik napon PCR tesztnek is alá fogják vetni. Továbbra is elismerik majd az Európai Unió területén végzett teszteket. Klus kilátásba helyezte, hogy a légi forgalom fellendülése esetén az antigén teszteket a repülőtereken is bevethetik a jövőben.

A határon való tesztelés alól kivételt kaphatnak a kamionsofőrök, az ingázók és a turnusban dolgozó alkalmazottak. Nekik elég lenne kéthetente leteszteltetniük magukat.

Klus a cseh-szlovák határ ellenőrzésével összefüggésben kilátásba helyezte, hogy eltörölhetik a 30 kilométeres limitet, így egy prágai cég alkalmazottja is beleférhet majd az ingázó vagy a turnusban dolgozó kategóriába attól függően, hogy milyen gyakran lépi át a határt.

Az államtitkár végezetül megjegyezte: a határrezsimet érintő változások és a konkrét intézkedések elsősorban attól függenek, hogy hogyan fog alakulni a járványhelyzet.

  • tasr, fotó: teraz.sk


Hagyj üzenetet