“Harcos született” – koraszülött babák történeteit bemutató fotókiállítás a könyvtárban

“Harcos született” – koraszülött babák történeteit bemutató fotókiállítás a könyvtárban


Esemény részletek


“Minden fénykép mögött egy kis harcos erőteljes története rejtőzik, aki koraszülöttként látta meg a napvilágot. Csodálatra méltó, milyen nagyon vágynak élni. Bebizonyítják a világnak, hogy az életért érdemes harcolni.”
A rozsnyói Pavol Dobšinský Gömöri Könyvtár és a Malíček polgári társulás 2017. március 6. és 31. között szeretettel várja a látogatókat a “Harcos született” című, koraszülött gyermekekről szóló vándorkiállítás megtekintésére.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint koraszülöttnek tekintjük azokat a babákat, akik a terhesség 37. hete előtt születnek. A legkockázatosabb csoport a 28. hét előtt világra jött újszülöttek. Amikor megszülettek, elfértek egy tenyérben – erről is szól a “Harcos született” című kiállítás, mely a széles nyilvánosságot és természetesen a leendő szülőket igyekszik megszólítani, annak érdekében, hogy ne becsüljék le a terhesség során jelentkező egészségügyi problémákat és szükség esetén időben kérjenek orvosi segítséget.
A kis harcosok és szüleik Szlovákia egész területéről származó történeteit bemutató fotókiállítás a Pavol Dobšinský Gömöri Könyvtárban (Hársfa utca 3.) tekinthető meg kölcsönzési időben, március 6-tól 31-ig. A belépés díjtalan. A kiállítás kísérőrendezvényeként szakemberek tartanak majd előadást a témával kapcsolatban az Egészségügyi Szakközépiskola diákjai számára.
  harcos
Kölcsönzési idő :
Hétfő 7:30 – 18:00
Kedd 7:30 – 18:00
Szerda 7:30 – 18:30
Csütörtök zárva
Péntek 7:30 – 18:30
Szombat 7:30 – 12:30
– pr-i, rozsnyovidek


Hagyj üzenetet