A II. Tornai Nemzetközi Kortárs Művésztelep programjai

A II. Tornai Nemzetközi Kortárs Művésztelep programjai

A tornai Fecsó Pál Polgári Társulás szeretettel várja a művészet és kultúra kedvelő közönséget a II. Tornai Nemzetközi Kortárs Művésztelep programjaira 2017. július 30. és augusztus 6. között.

A Tornai Infocentrumban megrendezésre kerülő programok a nyilvánosság számára is nyitottak. Augusztus 2-án, 18.00 órától Szaszák György, kassai publicista tart előadást “Kassai képzőművészek emberközelből” címmel. Veress Zsuzsanna pápai tanárnő “A magyar himnusz a reformáció 500. évében” című előadására augusztus 4-én, pénteken 18.00 órától kerül sor. A nemzetközi művésztelep zárókiállításának megnyitója augusztus 6-án, vasárnap 16.00 órakor lesz. A kiállítást Veress Zsuzsanna nyitja meg, a programban megzenésített verseket is hallhat a közönség.

– pr-i, rozsnyovidek



Hagyj üzenetet