“Jöttünk külhonból mind a ketten…” – Gál Tamás és Lakatos Róbert a Könyvkuckóban

“Jöttünk külhonból mind a ketten…” – Gál Tamás és Lakatos Róbert a Könyvkuckóban


Esemény részletek


Könyvkuckó Rozsnyó

Meghívó

Ha ideje engedi s kedve is úgy tartja, kérem, látogasson el
2012. október 8-án, hétfőn 16.30 órakor
a rozsnyói 100P bárba, ahol

GÁL TAMÁS színművész és LAKATOS RÓBERT brácsaművész

“Jöttünk külhonból mind a ketten…”
címmel zenés-irodalmi estet tart

TÓTH LÁSZLÓ szlovákiai magyar költő verseiből.

Mindenkit szeretettel vár Ambrus Ferenc, a rendezvény házigazdája és a társszervező Gömöri Ifjúsági Társaság.

Támogató: a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala a “Nemzeti kisebbségek kultúrája 2012” pályázati program keretében

“Tóth László, József Attila-díjas költő versei azt mesélik, milyen parányi különbség van hivatás és hitványság, szerelem és üresség, identitás és identitás zavar, hazaszeretet és hazátlanság között. Nem ad választ. Csupán tényeket közöl mély fájdalommal, de töretlen erővel. Töltsön egy órát életéből e három felvidéki tehetség társaságában, fergeteges hangulatban.”

“Gál Tamás többször bizonyította már, hogy az egyszemélyes színház nagyon az ő műfaja, karizmatikus egyéniségével, sallangoktól, maníroktól mentes szuggesztív előadásmódjával egymaga is képes lekötni a közönséget. Igaz, most nem egyedül állt pódiumra, játszó- és muzsikustársként ott volt mellette Lakatos Róbert brácsaművész, aki maga komponálta a színpadi játék zenéjét, sőt, az elhangzó Tóth László-versek közül néhányat meg is zenésített. (…) Gál Tamásnak régi terve, hogy hazai magyar költőink műveiből önálló estet készítsen, s ezáltal is közelebb vigye őket az olvasókhoz. (Mert valljuk be, nem divat manapság a versolvasás, a verseskötetek nem kelnek el igazán nagy példányszámban.) A tervből végül valóság lett, megszületett az első, az előadók által lélekkel teli színpadi játékként jellemzett est, amelynek „alapköveit” Tóth László versei alkotják. A versekből aztán Gál Tamás és Lakatos Róbert épít – írhatnám azt az ismert fordulattal élve, hogy katedrálist, de ez talán túl patetikusan hangzana, pedig ettől a színpadi játéktól a pátosz elég messze áll. Nagyon emberi, nagyon lakható, tágas versháznak nevezném inkább, amelybe beléphetünk a két művész (és persze a költő) által. És fokozatosan megnyitják előttünk a „versszobákat”, hogy lépjünk beljebb, elvégre minden szoba tartogat meglepetést, valami ajándékot. Az egyikben egy kis derűt, a másikban egy adag iróniát, a harmadikban borzongatóan szép vallomást. Szavakat, dallamokat, amelyek megérintik a lelkünket. És ki érthetné nálunknál jobban, amikor a költő az „itt”-ről és az „ott”-ról, a „külhon”-ról vagy a „senkiföldjé”-ről szól?
Jó érzékkel válogatta össze a műsorban elhangzó verseket Gál Tamás: bár Tóth László gazdag költői életművének csupán néhány darabja hangzik el, költészetének legfontosabb témái megtalálhatók bennük. Benne van egy egész emberélet – dióhéjban.” (Mislay Edit, Új Szó)

Dátum: 2012-10-08
Helyszín: 100P bár udvari teázója, Kósa-Schopper utca


Hagyj üzenetet