Resti búcsúztató és bontás Gombaszögön

Resti búcsúztató és bontás Gombaszögön


Esemény részletek


Építés helyett kivételesen bontásra invitálnak mindenkit a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői. A mára már ikonikussá vált kocsma épületét október 7-től kezdik el bontani az önkéntesek, de előző nap, október 6-án még mindenkinek lehetőséget biztosítanak, hogy búcsút vehessen a kultikus resti épületétől.


Az 1954-ben épült, eredetileg ideiglenes büfének szánt resti jócskán kiszolgálta a szlovákiai magyarság színe-javát. A több mint 60 éve álló épület teraszán az idők során generációk találkoztak, ennek emlékére a szervezők egy Resti-búcsúztatóra hívnak mindenkit, akinek jelent valamit az a szó, hogy Gombaszög. Az október 6-ai ünnepségen még egyszer utoljára koccinthatnak a résztvevők a teraszon, s így méltóképp búcsúzhatnak el a szebb időket is megélt építménytől. Ez egyben azt is jelenti, hogy a bontást követően kezdetét veszik az új épület építésével kapcsolatos munkálatok.


Az esemény este hat órakor veszi kezdetét, 20:30-kor színpadra lép a rozsnyói EndOrFin zenekar.
Angyal Gábor komáromi fotóművész tematikus albumban örökítette meg a kultikus kocsmabarakk épületét. A fényképeket ide kattintva érhetik el az érdeklődők.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak, további információk az esemény hivatalos Facebook-oldalán találhatóak.

(gnyt, szh)



Hagyj üzenetet