A Pelsőci Tűzoltóság mellett működő KORONA énekegyüttes 2013. december 15-én, advent 3. vasárnapján 11 órától a pelsőci református templomban ad koncertet, délután 15 órától pedig a gömörhorkai református templomba várnak mindenkit, aki szívesen megpihen, elcsendesedik és velük együtt ünneplőbe öltözteti a lelkét. Az énekkar tagjai egyúttal örömmel adják hírül, hogy elkészült első CD-jük, melyet azBővebben

A Csemadok Pelsőci Alapszervezete meghívja az érdeklődőket Csáky Pál: Csend és lélek, valamint Dunajszky Géza: Arcok és sorsok című könyvének bemutatójára. A rendezvényre 2014. március 22-én, szombaton 16 órától kerül sor a pelsőci Technológiai Inkubátorházban. A könyvek a helyszínen kedvezményes áron megvásárolhatók. -rozsnyovidek.sk

A tavaly májusban elhunyt Samu Katalin zenetanár, karnagy, a helyi Csemadok alapszervezet egykori elnöke, Pelsőc díszpolgára tiszteletére emléktáblát avatnak 2015. május 16-án 17.00 órától a pelsőci kultúrház előtt. Az ünnepség szervezője a Pro Korona polgári társulás, együttműködve Pelsőc önkormányzatával, a Csemadok alapszervezettel és a Pro Patria Pelsőciensis polgári társulással.   -rozsnyovidek.sk

A véradás életet ment! A Szlovák Vöröskereszt Pelsőci Helyi Szervezete és a Szlovák Köztársaság Nemzeti Vérellátó Szolgálatának Kassai kirendeltsége véradást szervez 2016. január 25-én, hétfőn 9.00-től 13.00 óráig a pelsőci Inkubátorházban. A véradás feltételeinek kialakításához előzetes bejelentkezés szükséges! Részvételi szándékát a következő véradóknál jelezheti 2016. január 22-ig (péntek): pelsőciek – Szaniszló Adrián, tel: 0911 720Bővebben

A Magyar Közösség Pártja Rozsnyói Járási Elnöksége és a járás parlamenti képviselő-jelöltjei meghívják az érdeklődőket a 2016. február 10-én 18.00 órakor kezdődő koncertre a pelsőci kultúrházba. A műsorban fellép Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid, valamint bemutatkoznak az MKP jelöltjei. A koncertre szimbolikus 1 euró értékben támogatói jegy vásárolható. Jegyrendelés és információ: MKP rozsnyóiBővebben