2013. március 31-én, húsvétvasárnap várunk kicsiket és nagyokat, családokat, párokat és páratlanokat az ünnepi húsvéti mulatságra, mely a tornagörgői kultúrházban délután 17.00 órakor kezdődik gyerektáncházzal. Az aprók tánca után a nagyobbak mulatsága kezdődik 19.00 órától, ameddig a lábunk bírja. A muzsikáról a nyíregyházi Bundi Bandája gondoskodik. Hogyha jönnek, lesznek, hogyha hoznak, esznek. Belépő tetszés szerinti.

Hazai és magyarországi csoportok fellépésével emlékeznek meg IV. Béla király tornagörgői látogatásáról a községben 2013. június 28-án, pénteken. Délután 17.00 órakor kultúrműsorral indul az ünnepség a római katolikus templom udvarán, majd 18.30-tól a Musica Poetika együttes ad koncertet a templomban. A 20.00 órától kezdődő program helyszíne a “Palota”, közreműködik a kis Tasi gróf, az ÓzdiBővebben

Kerámia kiállítást és fazekas bemutatót szervez a Rozsnyói Bányászati Múzeum 2013. szeptember 27-én a tornagörgői kultúrházban “A gömöri agyag varázsa” címmel. Az interaktív vándor alkotóműhely keretében a gömöri fazekasok alkotásainak kiállítása mellett reggel 8.00-tól délután 16.00 óráig előadás kíséretében a gyakorlatban is bemutatják a fazekasmesterség fortélyait, valamint ismeretterjesztő játékokkal várják a gyermekeket és fiatalokat. EztBővebben

A tornagörgői kultúrházban 2013. szeptember 28-án 15.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a Tornagörgői Hagyományőrző Fesztivál, melynek műsorában fellépnek a borzovai, debrődi, vendégi és tornagörgői hagyományőrző csoportok. A rendezvényt Tornagörgő Önkormányzata és a Bethlen Gábor Alap támogatta. pr-i, rozsnyovidek.sk   A www.rozsnyovidek.sk oldalon megjelent bármilyen tartalom (írásos anyagok, adatbázisok, információk, képek, videó stb.) utánközlése csak ésBővebben

A II. Torna-völgyi Kamaraszínházi Fesztivál 2013. október 18-án 14.30-kor nyitja kapuit. A kétnapos kamaraszínházi rendezvény célja a Torna-patak völgyének többnyire magyar lakta településein élőknek a kortárs magyar nyelvű színházi produkciókkal való megismertetése, s ezzel az anyanyelvi kultúra ápolása. A fesztivál lehetőséget teremt a vidéki lakosságnak a kultúra főáramába való bekapcsolására, másrészt hozzájárulhat a magyar kisebbségiBővebben