Történelmi előadás a Rozsnyói Szalonban
2011. március 18-én Kardos László helytörténész előadását hallgathatták meg az érdeklődők, mely az 1848/49-es forradalom és szabadságharc rozsnyói történéseit idézte fel. Az est háziasszonya Palcsó Zsóka volt, közreműködött Polgáry Nándor (ének, gitár).
Roland Neupauer kiállítása a Galériában
2011. március 17-én nyílt meg a fiatal helyi képzőművész, Roland Neupauer kiállítása a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában.
Csobádi József kitüntetése
Rangos elismerésben részesült Csobádi József, a Rozsnyói Bányászati Múzeum igazgatója. Idén januárban Kassán Szerencsés Jánostól, a Magyar Köztársaság főkonzuljától vehette át a muzeológus szakma legmagasabb kitüntetését, a Móra Ferenc-díjat.
Március 15-i megemlékezés Rozsnyón
A magyar forradalom és szabadságharc alkalmából szervezett központi ünnepségen nemcsak a rozsnyóiak, hanem a környékbeli falvak lakosai és magyarországi vendégek is részt vettek.
II. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny – felhívás
A Csemadok Művelődési Intézete a szlovákiai magyarság kiemelkedő néprajzkutatójának és folklórgyűjtőjének, Ipolyi Arnoldnak tiszteletére másodízben hirdeti meg fent nevezett versenyét, melynek célja a magyar népmesekincs, illetve annak hagyományos módon történő előadásának népszerűsítése.
Az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek
A Csemadok Krasznahorkaváraljai Alapszervezete 2011. március 13-án (vasárnap) több helyszínen emlékezett meg a magyar szabadságharcról.