Június 28-án, vasárnap 10 órától kezdődik a tanévzáró istentisztelet a berzétei református templomban, fellép a Miskolc-Avasi Örömhír Kamaraegyüttes. A résztvevőket tartalmas délelőtt várja, lesz zene, lovaglás, íjászat, kézműves foglalkozások és megismerkedhetnek a nyári táborozási lehetőségekkel is.   – rozsnyovidek.sk

A Gondviselés Polgári Társulás és a helyi önkéntesek  jótékonysági ruhavásárt rendeznek 2015. augusztus 8-án, szombaton 11.00 órától a berzétei árvaházban. A ruhavásárra kiváló minőségű használt olaszországi ruhakészlet érkezik, amelyeket az érdeklődők szimbolikus áron (0,05 centtől – 2 euróig) megvásárolhatnak. A befolyt összeg a kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon (Rát, Nyugat-Ukrajna) működését támogatja. – forrás: www.felvidek.ma

Szeptember 6-án, vasárnap 11 órakor istentisztelettel köszöntik az új tanévet a berzétei református templomban, ahová szeretettel várják a kis és nagy diákokat. A gyerekek megáldása és a lelki feltöltődés után a templomkertben kezdetét veszi a Tempfeszt, melynek programjában gulyásfőző verseny, kézműves foglalkozás, motoros találkozó és egyéb szórakozás várja a látogatókat. – pr-i rozsnyovidek.sk

December 13-án, vasárnap délután 15.00 órától jótékonysági koncertet tartanak a Berzétei Református Templomban a Miskolc-Avasi Örömhír Kamaraegyüttes közreműködésével. A hangverseny a templom felújítását szolgálja, a rendezvény fővédnöke Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja. rozsnyovidek.sk

A berzétei Lovasudvarban idén is megszervezik az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Juhásznapot. 2016. május 7-én, szombaton 10.00 és 17.00 óra között a látogatókat számos érdekes és szórakoztató program várja: juhok terelése, fejése és nyírása, versenyek, kézművesek, lovaglás, mini állatkert, valamint sajtok, házi készítésű termékek, bárányok és más kisállatok vására. A műsorban közreműködnek a berzéteiBővebben

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére március 17-én, pénteken 17.00 órától a berzétei református templomban ünnepi istentiszteletet tartanak, valamint koszorúzást az emlékműnél. A műsorban fellépnek a helyi gyerekek, ünnepi beszédet mond Földvári István, Bánhorváti polgármestere. A koszorúzás után a budapesti Szent Mihály Szekere Vándorszínház bemutatja „Honszerelem! Vess tiszta lángot“ című műsorát. rozsnyovidek, forrás: MKPBővebben

2018. május 12-én, szombaton 10:00 és 17:00 óra között szervezik meg a berzétei Lovasudvarban a hagyományos Juhásznapot. A látogatók megnézhetik a juhok legeltetését, fejését és nyírását, a mini állatkertet, lesz lovaglás, versenyek, valamint kézművesek és őstermelők kínálják majd a portékáikat (sajt, háztáji készítmények, baromfi…). A kultúrműsorban fellépnek a berzétei alapiskola mazsorettjei és tánccsoportja, a dernőiBővebben

Berzéte Község Önkormányzata 2018. július 28-29-én szervezi meg a Berzétei Falunapokat, melynek keretében megemlékeznek a falu 775 éves történetéről is. Szombaton, július 28-án 13.30-tól a kultúrház udvarán ünnepélyes kopjafa és emléktábla avatásra kerül sor, a műsorban fellép Vadkerti Imre, Szűcs István és Sipos Dávid. A szabadtéri színpadon 14.30 órakor kezdődik a megnyitó és díjátadó ünnepség,Bővebben