Pelsőc község mindenkit szeretettel vár a húsvéti kézműves kiállításra, melyre 2016. március 19-én, szombaton kerül sor a helyi inkubátorházban. Az eladással egybekötött kiállítás 9.30-tól 14.30-ig várja az érdeklődőket. rozsnyovidek.sk

A Pro Korona Társulás második alkalommal szervezi meg a Samu Kati Énekestalálkozót. 2016. május 21-én, szombaton 16.00 órától minden érdeklődőt szeretettel várnak egy vidám énekkel, zenével teli közös délutánra a pelsőci kultúrházba. A házigazda pelsőci Korona Énekegyüttes mellett a műsorban fellép Kovács (Palcsó) Edit és fia, Nyéky Miklós, az Egressy Béni vegyeskar Szepsiből és azBővebben

Programokkal teli hétvége vár a pelsőciekre a 15. alkalommal megrendezésre kerülő falunapok alkalmából, 2016. június 17. és 19. között. A rendezvénysorozat keretében június 17-én, pénteken délután 15.00 órától mutatják be a “PELSŐC…Barangolások Pelsőc történelmében…” című könyv magyar és szlovák változatát. A helytörténeti alkotás szerzői Kardos László, Derda Sándor és Ronec György, akikkel Ambrus Ferenc beszélgetBővebben

A XV. Pelsőci Falunapok szombati programja 12.45-kor ünnepélyes népviseletes felvonulással kezdődik, a gyülekező a községháza épülete előtt lesz. 13.00 órakor kerül sor a megnyitóra és a díjak átadására, majd a kultúrműsor keretében a kultúrház mögötti téren fellépnek a helyi óvodások, a magyar és szlovák tannyelvű alapiskolák tanulói, Alsózsolca vendégegyüttesei, a rozsnyói Dubina néptáncegyüttes, a BorostyánBővebben

A kassai Thália Színház október 8-án, szombaton Pelsőcön vendégszerepel Carlo Goldoni “Mirandolina, te drága” című darabjával. A zenés vígjáték 17.00 órakor kezdődik, minden érdeklődőt szeretettel várnak. Carlo Goldoni – Mikó István – Ferkai Tamás: Mirandolina, te drága Rendező: Mikó István Carlo Goldoni közkedvelt Mirandolinája, a sármos, hol bájosan bumfordi, hol karcosan éles, hol melankolikusan rezignált,Bővebben

2016. november 25-én, pénteken 17.00 órától második alkalommal szervezik meg a Gömöri Összetartozás Napját a pelsőci kultúrházban. A “Hogyan tovább, gömöri magyarság?” alcímet viselő rendezvény verssel és köszöntővel kezdődik, majd a műsorban fellépnek a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának tanulói, a rimaszombati Csillagvirág zenekar, valamint közös előadásukkal a Rozsnyói járás férfi énekkarai. A résztvevők történelmi áttekintéstBővebben

Pelsőc Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete és Pelsőc Község Önkormányzata 2017. február 18-án 20.00 órai kezdettel szervezi meg hagyományos sztrapacska estjét a helyi kultúrház nagytermében. Az est folyamán háromféle – juhtúrós, túrós és káposztás – sztrapacskát kóstolhatnak meg a résztvevők. A jó hangulatról a K&K Band gondoskodik. A belépő 8 €, a tombola ára 0,50 €.Bővebben

Március 15-én 11.00 órától ünnepi megemlékezést tartanak a pelsőci kultúrháznál az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére. A műsorban fellépnek a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskola tanulói, az ünnepi beszédet Dúdor Beáta, a Csemadok Pelsőci Alapszervezetének elnöke tartja.  

A pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes március 15-től 19-ig tájainkon vendégszerepel “Úton” című új műsorával. Március 17-én, pénteken 18.00 órától minden érdeklődőt szeretettel várnak az előadásra a pelsőci kultúrházba. Közreműködik a Szőttes Zenekar. A Szőttes-turné állomásai és időpontjai: 2017. március 15. Rozsnyó 17:00, OKC 2017. március 16. Jablonca 18:00, kultúrház 2017. március 17. Pelsőc 18:00, kultúrházBővebben

Hunyadi Péter etnográfus “Népek, nemzetek a Kárpát-medencében” címmel tart előadást 2017. április 28-án 18.00 órától a pelsőci Inkubátorházban. Az előadás keretében a közönség megtekintheti Tohol Orsolya vetített képes előadását a kitelepítésekről.  Az előadássorozat utolsó felső-gömöri időpontja és helyszíne: 2017. április 29., 18.00 óra Kuntapolca – helyi könyvtár. Az előadássorozat a Szövetség a Közös Célokért rozsnyóiBővebben