Magyar Nyelvi Klub óvodásoknak

Kedves Szülők!

Önök is két nyelven – szlovákul és magyarul – beszélnek otthon gyerkőceikkel és az az érzésük, hogy a magyar nyelvtudásuk nem úgy fejlődik, ahogy azt szeretnék?

Általánosan ismert és elfogadott tény, hogy gyermekkorban sokkal fogékonyabbak vagyunk az új iránt, mint felnőttként. Minél több beszélgetés, zene, egyéb társasági élmény, az agyat és a testet megmozgató impulzus, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a másik, az „idegen” nyelvet is elsajátítja a gyermek. Éppen ezért döntöttünk úgy mi, szülők – anyukák és apukák – , akik bár beszélünk magyarul, de az már régen nem az irodalmi magyar nyelv, hogy Magyar Nyelvi Klubot indítunk óvodás, 3-6 éves gyermekeinknek. Terveink szerint itt a gyermekek játszva, énekelve, verselve sajátíthatják el a magyar nyelvet – kicsit úgy, mint az angol nyelvi foglalkozásokon is.

Amennyiben szeretnének ezen részt venni gyermekükkel, keressék meg Cseh Karint a 0907 464 075-ös telefonszámon vagy a karincseh@centrum.sk mail címen.

Az első összejövetelre 2013. február 27-én, szerdán kerül sor 16.15 órai kezdettel a rozsnyói Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola épületében. A foglalkozás nagyjából egyórás lesz.

 

forrás: FZAI