Felhívás: Mail art – Torna

Felhívás: Mail art – Torna

Környezetünkben nagyon sok olyan kulturális vagy muzeális jellegű épített emlék van, amely a nemtörődömségnek vagy a pénzügyi spekulációknak köszönhetően kezdi elveszteni valós értékét, némely építmények szó szerint az összeomlás határán vannak. Minden emléket nem tudunk megmenteni, de a figyelmet fel tudjuk rájuk hívni a képzőművészet segítségével. A Tornai Művésztelep első ilyen jellegű közös akciója a Kálvária elnevezésű sit specific art volt. Az idén tervezünk még egy közös akciót, amelybe szeretnénk belevonni nemcsak a képzőművészeket, hanem mindenkit, aki egyetért a Tornai Művésztelep által kitűzött célokkal.
Mail art projekt: A tornai Megyeháza szó szerint az összeomlás szélén áll. Helyi kulturális szervezetek 2013 augusztusára tervezik a Megyeháza elsiratását. A Tornai Művésztelep alkotói megegyeztek abban, hogy a haldokló épületbe életet lehelnek közösen a MAIL ART segítségével. Mivel az épület pontos címmel és házszámmal rendelkezik, ezért úgy gondoltuk, hogy a Megyeháza címére szöveges nyílt levelezőlapokat küldünk. Az akciót dokumentáljuk, és közzétesszük az interneten.
A projekt kezdete: A képeslapokat 2013. június elejétől lehet küldeni a Megyeház címére.
A projekt befejezése: Folyamatosan fogjuk küldeni a képeslapokat egészen addig, amíg hivatalosan le nem zárjuk a mail art-ot. Az akció lezárása feltehetőleg 2013 augusztusában lesz, vagyis egybeesik a Megyeháza elsiratásával. A beérkezett képeslapokból egy közös installációt készítünk a Megyeháza-sirató napján.
A képeslapok szövegezése: A képeslapok lehetőleg olyan szöveget tartalmazzanak, amelyek azt sugallják, hogy a megyeházán még mindig élet, munka folyik: peres ügyekkel foglalkoznak, begyárok fejére tűznek ki vérdíjat, a heti vásárra adnak ki engedélyeket stb. Lehet elfelejtett üzenet a múltból, elfelejtett nevekkel. A képeslapok feladata egy kommunikációs lánc megteremtése, amellyel újra életre keltjük – legalább egy kis időre – a tornai Megyeházát.
A Megyeháza postai címe: A nyitott levelezőlapokat a következő címre kérjük elküldeni
Župný dom – Megyeháza
Hlavná ulica 96
044 02 Turňa nad Bodvou
Kérünk mindenkit, továbbítsák a felhívást ismerőseiknek, barátjaiknak stb.! Az akció akkor érné el a kell­ő hatást ha külföldről is érkeznének képeslapok, lehet más nyelven is.
A Megyeháza jelenlegi állapota – rövid helyzetjelentés
Torna község egyik legimpozánsabb épülete, a Megyeháza 1820-ban épült késő klasszicista stílusban. Az 1990-es években 1 koronáért privatizálták, a tulajdonosok pedig nem fektettek az ingatlanba. A község vezetősége is tehetetlenül szemlélte, ahogy elfűrészelik a tetőgerendákat és elhordják tüzelőfának a helyiek, illetve megbontották az épület falait is, és a téglákat elhordták különböző építkezésekhez.
Aktuális információk a kezdeményezés Facebook-oldalán olvashatók.
forrás: FB


Hagyj üzenetet