A családjával együtt Andrássy Ilona grófnő is kénytelen volt elhagyni a betléri kastélyt 1944-ben, ő azonban nem a külföldi rokonokhoz utazott, hanem Budapesten maradt és a világháború idején önkéntes ápolónőként tevékenykedett a Sziklakórházban. Áldozatos segítőkészségét a kommunista rendszer kitelepítéssel, üldözéssel, börtönnel „jutalmazta”. Csak most, évtizedekkel halála után kapta meg az elismerést, amivel saját kora tartozott neki.
2016. október 26-án zajlott Budapesten „A Szikla” Díj ünnepélyes átadása, melyet „A Szikla” Múzeumi Alapítvány szervezett – tájékoztatott a SzNM Betléri Múzeuma. Az alapítvány célja a Budai Vár alatt található egykori Sziklakórház történetének kutatása és megismerése. A kutatómunka keretében az alapítvány igyekszik megismerni és értékelni azoknak a hősöknek a munkáját, akik a nehéz időkben az emberséget, mások megmentését és gyógyítását választották. Szomorú tény, de ezen hősök közül sokakat életük során soha nem értékeltek, sőt üldözték őket. A jelen feladata, hogy a múlt sérelmeit helyrehozza, és ezek az emberek legalább erkölcsi elégtételt kapjanak. Az alapítvány azokat a személyeket is díjazza, akik az említett kórház megmentésében jeleskedtek.
Idén a díjazottak között volt Andrássy Ilona grófnő (1917-1990) is, akinek in memoriam ítélték meg az elismerést. A díjat Barczi Gyula, a Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Múzeuma igazgatója vette át, a kitüntetéssel járó pénzadomány pedig a betléri alapiskolába kerül.
Az utolsó Andrássyaknak 1944 augusztusában, a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörése előtt kellett elhagyniuk Betlért. Lichtensteinbe emigráltak Andrássy Manó testvéréhez, Marizza von und zu Lichtenstein hercegnőhöz. Csak Ilona maradt Magyarországon, Budapesten, ahol már a második világháború alatt, a Magyar Vöröskereszt önkéntes ápolói és sebésztanfolyamának elvégzése után főápolónőként dolgozott a katonai Sziklakórházban. Az arisztokrata hölgyek mindig is jeleskedtek a jótékonyság, az önkéntesség terén, így Andrássy Ilona neve mellett a Sziklakórházban a kor további hangzatos neveivel is találkozunk: Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő, Horthy István felesége, Cziráky Alice grófnő vagy Waldbott Mady bárónő. A második világháború után Andrássy Ilona továbbra is Magyarországon élt, ahol származása miatt a kommunista rendszer hamis vádjainak és üldözésének kereszttüzébe került. Az 50-es években kitelepítették egy hortobágyi munkatáborba, ráadásul később, a 60-as években öt évre börtönre került államellenes tevékenység miatt, ami csupán annyit jelentett, hogy a rendszernek nem megfelelő embereket segítette. Szabadulása után is rendőri megfigyelés alatt állt, minden vasárnap járt jelentkezni, a város elhagyására engedélyt kellett kérnie, a lakásban nem lehetett telefonja, nem látogathatott összejöveteleket, gyűléseket és nyilvános helyeket. Férje, Füzesi-Klimkó Dezső (1900-1972) köztiszteletben álló orvos és főiskolai tanár volt, akit Ilona börtönbüntetése alatt arra kényszerítettek, hogy váljon el tőle – ezt a szerény, de megtörhetetlen grófnővel csak egy hivatalos levélben tudatták. Állandóan megfigyelték, kihallgatták és az ÁVH gyakran tartott nála házkutatást. Családját utoljára 1947-ben látta, aztán elvették az útlevelét és az állami szervek még azt sem engedték meg neki, hogy elutazzon az édesapja temetésére. Útlevelet csak 1971-ben kapott, azután többször ellátogatott Betlérbe is, arra a helyre, ahol szép gyermekkorát és ifjúságát töltötte. Mindig megvette azonban a belépőjegyet és a csoporttal együtt járta be a kastélyt vagy a krasznahorkai várat, hallgatva a kommunisták által diktált hazugságokat családjáról. Sok ismerőse csak Ilona halála után tudta meg, hogy nemesi származású volt. Gyermektelenül hunyt el 1990. június 12-én, és végakarata szerint a krasznahorkai várban, az Andrássyak családi kriptájában temették el. A totalitárius rendszer ellen harcoló jeles 20. századi személyiségek közé tartozott.
A múzeum tájékoztatása szerint jövőre, 2017. december 2-án, Andrássy Ilona grófnő születésének 100. évfordulója alkalmából a betléri kastély falán emléktáblát fognak leleplezni.
