Pártelnöki vita Gombaszögön

Pártelnöki vita Gombaszögön

Gombaszög a hagyományokhoz hűen idén is vitázni hívta a szlovákiai magyar pártok vezetőit. A felkérést többen habozás nélkül elfogadták. A szervezők bíznak abban, hogy minden, a szlovákiai magyarokat megszólító párt vezetője kötelességének érzi, hogy július 20-án, a tábor szombati napján találkozzon a választóival.

Pontosan 10 évvel ezelőtt a Gombaszögi Nyári Tábor adott otthont a Híd és az MKP első nyilvános találkozójának. Ezt a hagyományt a szervezők azóta is ápolják, minden évben meghívják a magyar pártok vezetőit. Idén meghívót kapott Bugár Béla, a Híd, Fehér Csaba, az MKDSZ, Menyhárt József, az MKP és Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke. Közülük már többen jelezték, hogy részt tudnak és kívánnak venni az eseményen.

A pártvezetők vitája kiemelt helyet kapott a tábor programjában. Rendhagyó módon július 20-án, a rendezvény szombati napján nemcsak a könnyed szórakozásé lesz a tér, hanem 17:00 órától, a nap központi eseményeként a pártelnökök vitája valósul meg. A találkozónak a tábor területén belül a Tóth Károlyról, a Fórum Kisebbségkutató Intézet 2016-ban elhunyt alapító igazgatójáról elnevezett sátor ad otthont.

A tábor szervezői a legszélesebb, generációkon átívelő diskurzus kialakításának érdekében 3 200, erre a napra szóló tiszteletjegyet küldtek a rendezvény korábbi résztvevőinek. Az est lezárását pedig az István, a király c. rockopera koncert változata adja majd.

A szlovákiai magyar pártvezetők nyilvános vitája ebben a pillanatban rendkívüli fontossággal bír. Egy olyan helyzetben ugyanis, amikor nem biztosított, hogy a szlovákiai magyaroknak a 2020-as választások után is lesz parlamenti képviselete, Gombaszög szervezői tudatosítják a helyzet sorsfordító mivoltát, ezért mindent megtesznek, hogy segítsék a politikai szereplők közti párbeszédet. A pártelnökök vitájára pedig csak a küszöbön álló választási listaállítás határidejéig van lehetőség.

A tábor szervezői sajnálattal értesültek arról, hogy a Híd vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott, nem vesz részt a pártelnökök vitáján. Gombaszög csapata bízik benne, hogy a szlovákiai magyarok szavazataiért versenybe szálló politikusok mindegyike fontosnak tartja a közösségünk jövőjéről szóló őszinte vitát és azt, hogy a választóinak közvetlenül is a szemébe nézzen. Így a szervezők tudatosítva azt a felelősséget, amellyel közösségüknek tartoznak, továbbra is fenntartják a Híd elnökének szóló meghívást. Bugár Bélát pedig arra kérik, hogy a felkérésre szintén felelősségét tudatosítva válaszoljon. Amennyiben ő maga nem tud részt venni az eseményen, és valamely párttársát bízná meg a vitán való részvétellel, illetve amennyiben ez a személy a többi pártelnök számára is elfogadható vitapartner, a lehetőség egy másik, a Hidat képviselő személy előtt is nyitott.

A tábor időpontja már egy éve nyilvános, így a szervezők bíznak abban, hogy azok a közszereplők, akik fontosnak tartják a közösséggel való közvetlen kapcsolattartást, részt vesznek a legfontosabb szlovákiai magyar eseményen. Ezért a tábor szervezői azt remélik, hogy idén Gombaszögön minden generáció, szervezet és párt képviselteti magát.

A július 15-21 között megrendezett Gombaszögi Nyári Tábor részletes programjáról további információk a rendezvény honlapján, a www.gombaszog.sk oldalon vagy Facebook-oldalán olvashatóak. Kedvezményes jegyek a www.gombaszog.sk/jegyek honlapon válthatóak. Ahogy az elmúlt években, idén is különleges kedvezményt, ingyenes hetijegyet válthat két szlovákiai magyar járás. Ebben az évben, egy előzetes online regisztráció után, a Vágsellyei és a Galántai járás lakói juthatnak ingyenes bérlethez.

(gsz)



Hagyj üzenetet