Elmarad! Felhívás: “Március 15. mai szemmel” – kiállítással egybekötött verseny és felolvasómaraton

Elmarad! Felhívás: “Március 15. mai szemmel” – kiállítással egybekötött verseny és felolvasómaraton

Frissítés (2020. március 10.)

A Pro Le-Ti Polgári Társulás a lekenyei március 15-i megemlékezési ünnepség kísérőrendezvényeként kiállítással egybekötött versenyt és felolvasómaratont hirdetett meg.

Felolvasómaraton  Petőfi Sándor verseiből

A társulás felhívással fordul minden érdeklődőhöz, korosztályra való tekintet nélkül, hogy amennyiben szívesen részt vennének a  felolvasómaratonon, március 13-ig jelentkezzenek a proleti2007@gmail.com címen vagy üzenetben (messenger) a szervező Facebook-oldalán.

Alkotói felhívás – kiállítás és verseny 

A kiállítással egybekötött versenyre két kategóriában lehet benevezni (10 éves korig és 10 év felett) verssel, prózával, rajzzal, fényképpel vagy egyéb kreatív alkotással. A műveket 2020. március 13-án 16:00 óráig kérik leadni a Lekenyei Községi Hivatalban.

A felolvasómaratonra és a kiállításmegnyitóra 2020. március 15-én 15:00 órától kerül sor a tanácsteremben. Az ünnepség részletes programja itt olvasható:

Március 15-ei lekenyei programok

Letöltés

Letöltés

  • pr-i, rozsnyovidek

 



Hagyj üzenetet