
A Csemadok Krasznahorkaváraljai Alapszervezete 2011. március 13-án (vasárnap) több helyszínen emlékezett meg a magyar szabadságharcról.
A program a krasznahorkai vár családi kriptájában és a várkápolnában kezdődött, ahol többek között az Andrássyak szabadságharcban betöltött szerepéről is szóltak. Ezután, már hagyományosan megkoszorúzták a temetőben a forradalom emlékére állított kopjafát, majd Erőssy Lajos 48-as honvédszázados és Hokky István áldozó pap sírját is felkeresték az ünneplők. A kultúrházban ünnepi kultúrműsor, szépen megterített asztalok és frissítők várták a közönséget. Bollo Péter, a község polgármestere a Nemzeti dal egy részletének elmondása után ismertette a jelenlévőkkel az előző nap több településsel közösen aláírt testvérvárosi szerződést, melyet helyben meg is lehetett nézni, majd szólt a májusi népszámlálás fontosságáról.
Dátum: | 2011-03-13 |
---|---|
Rendező: | A Csemadok Krasznahorkaváraljai Alapszervezete |
- Ulbrik Noémi Tompa Mihály verset szavalt
- Dobos Magda egy szép verssel idézte fel a harcokban eltűntek emlékét
- Hagyományosan a várban kezdődik a megemlékezés
- Az Andrássyakról emlékezett Prékop László
- A Csemadok vezetőségi tagjai, szervezők
- Résztvevők egy része a kápolnában
- A férfikórus a kopjafánál
- Koszorúzás a kopjafánál - Baffi Hédi a Csemadok képviseletében és Bollo Péter polgármester
- Megemlékezés Erőssy Lajos 48-as honvédszázados sírjánál
- A hősi halált halt Hokky István áldozó pap síremlékénél
- Szolga Eszter és Baffy Anna szerepelt elsőként az ünnepi műsorban
- A Csemadok vezetőségi tagjai, résztvevők
- Közönség
- Az ünnepi műsort Prékop Péter vezette
- Vasik Boglárka verset mondott
- A helyi férfikórus fellépése
- Bollo Péter polgármester
- Megvendégelés a kultúrházban