Karácsonyi vásár és koncert Krasznahorkaváralján

Idén is gazdag, egész napos karácsonyváró programot készített Krasznahorkaváralja önkormányzata és a helyi Csemadok alapszervezet vezetősége.

A kultúrház udvarán kapott helyet a hagyományos kézműves vásár az egyedi kivitelezésű ajándék- és használati tárgyakkal, valamint a lélekmelegítő italokat, disznótoros falatokat – hurkát, kolbászt, lacipecsenyét stb. kínáló sátrak. A délutáni kultúrműsorban egymást váltották a csoportok a színpadon, a helybéli tehetséges gyerekek mellett fellépett a dernői Kincskereső gyermek néptánccsoport és a Majd Eccer népizenekar, a krasznahorkaváraljai nyugdíjasklub női énekkara és a helyi Csemadok mellett működő férfikórus.
Idén is folytatódott a templomi jótékonysági koncert szép hagyománya. Mint arról beszámoltunk, a tavalyi hangverseny bevételéből sikerült felújítani az Andrássy emléktáblát és a hozzá vezető bejáratot. Ezúttal a helyi férfikórus, Pál-Balázs Ilona és a kassai Csermely kórus adott koncertet a római katolikus templomban, a bevételt a templom csillárjának felújítására szeretnék fordítani.
A zord idő ellenére sokan ellátogattak a rendezvényre, megtelt nézőkkel a kultúrház és a templom is és az este jó hangulatban folytatódott a kultúrházban a Luca-napi vigadalommal.

www.rozsnyovidek.sk
fotó: Beke Beáta, Neupauer Roland