Április második hétvégéjén került sor a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XIX. Országos Találkozójára Rozsnyón, a történelmi városháza dísztermében. A sokak által „lámpásoknak” és „nemzet napszámosainak” nevezett pedagógusok kétnapos összejövetelének a fő célja a szlovákiai magyar közoktatásban jelenlévő problémák tisztázása, átbeszélése, egy kedvező jövőkép kialakítása volt. A két nap alatt elhangzott többtucat szakértői véleményből és meglátásból leszűrhettük: a jelenlegi helyzet bár nem túl fényes, de sokak kritikus és céltudatos hozzáállása, pedagógiai ambíciója bizakodásra adhat okot a szlovákiai magyar közoktatást uraló „félhomály” eloszlatására.
Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) Komáromi Területi Választmányának az elnöke, a nemesócsai Móra Ferenc Alapiskola igazgatóhelyettese köszöntötte a megjelenteket, majd adta át a szót Burdiga Pál rozsnyói polgármesternek. Burdiga a pedagógusi hivatás legfontosabb feladatairól beszélt: „Fölfedezni, felfedeztetni, megismerni, és megismertetni” – emelte ki. A pedagógus egy olyan személy, aki toleranciára, mások véleményének tiszteletben tartására és elfogadására tanít, aki képes átértékelni a régit és elsajátítani az újat. „Egy lámpás, aki fényt tud mutatni a sötétben a fiatalságnak”.
A soron következő Pék László (SZMPSZ) elnöki beszédében a gyakran hallható vezetői magaslatok – magasztos hangvételű, erényektől és dicső pillanatoktól túlfűtött egyoldalú beszéd – helyett az oktatásügy földi valóságába érkezett – álruha nélkül –, amely mint kiderült, korántsem olyan szép, mint ahogyan azt sokan elképzelik, netán titkon remélik. Pék szavai józanságról és kiábrándultságról árulkodtak, éles kritikával illette a szlovákiai magyarság és közoktatás társadalmi, politikai, kulturális helyzetét, az aktuális gondokra hívta fel a figyelmet, majd cselekvésre késztetett. Egyéni életünk és közös sorsunk alakítása rajtunk múlik, ennek ellenére közösségünknek még sincs egy jól megfogalmazott jövőképe. A pedagógus egy olyan személy, aki a múlt tapasztalataival képes a holnap házában lakó gyermeket az ismeretlen jövőbe segíteni. „Nagy a felelősségünk, hozzá kell járuljunk a történet alakulásához. Meg kell találnunk a megmaradás és a megoldás útjait.”– szögezte le. Kitért arra is, hogy az idei találkozón szerény számú hallgatóság jelent meg, amely az oktatással szembeni nagyfokú érdektelenséggel, a problémáktól való elfordulással is kapcsolatba hozható: „közösségi dolgaink megbeszélésére egyre kevésbé van időnk.” Az egyik legnagyobb problémának a szlovákiai magyar oktatásügyi koncepció teljes hiányát tartotta – mint az későbbiekben kiderült, meglátását további pedagógusok is osztották
Ezek után Fekete Irén megnyitotta a plenáris ülést, majd a délelőtt folyamán főként szociológiai előadások hangoztak el. Vajda Barnabás történész, a komáromi Selye János Egyetem (SJE) egyetemi oktatója A szlovákiai magyar közösség történelmi, társadalmi helyzetének változásai, alakulása címmel tartott előadást. Vajda fontosnak tartotta az aktuális kérdések megfelelő körbejárását, ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy a megfelelő választ, a megoldást is megtalálhassuk. „Mennyire változott Dél-Szlovákia képe, és a magyar közoktatás ebben a régióban? Milyen utat járt be a szlovákiai magyar társadalom az elmúlt 20 évben?” – kérdezte, majd elemezte, s tett végül nem túl bizakodó helyzetjelentést: „nem fényesek a kilátások, a valóság kétségbeejtő.”. Míg a Csehszlovákiában a magyarok összlakosságban elfoglalt részaránya 4% körül mozgott, addig Szlovákia 1993-as megalakulásakor ez az arány 10% felé ment. „Szlovákia megalakulása nagy lehetőség volt, de a közösségünk nem volt felkészülve a rendszerváltásra sem politikailag, sem mentálisan, sem gazdaságilag.” Az SZMPSZ-t egy szakmai civil hálóként értelmezte, amely tudatos, hasznos tevékenységet fejt ki, és nélküle kevésbé lenne ilyen szervezett a szlovákiai magyarság. Majd azt a kérdést boncolgatta, hogy mitől magyar a szlovákiai magyar iskola? Négy okot fogalmazott meg: magyar nyelven folyik benne a tanulás, tehát a magyar a domináns nyelv, világosan körülhatárolható saját művelődési program szerint működik, korszerű – nemcsak „mit”, hanem „hogyan” –, s végezetül egyértelműen vállalja a magyar kultúrközeghez való természetes tartozást. Az anyanyelvi oktatás fontosságát is hangsúlyozta, amely érzelmi és pszichológiai szempontból is rendkívül meghatározó. Az anyanyelv nem a végső célja, hanem az eszköze a tanulásnak. Hamis illúzió, hogy a szlovák nyelvű oktatás a karrier kulcsa. „A szlovákiai magyaroknak érdekük megtanulni szlovákul, de nem politikai kötelesség és nem lojalitás kérdése, mint ahogyan azt sokan hangoztatják”. Ebben a szellemben kell elképzelni a sikeres nyelvtanulást. Az identitás problémáival is foglalkozott. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk céljainkhoz, tisztázni kell magunkban, hogy kik vagyunk, meg kell fogalmaznunk a kérdéseinkre a válaszokat. „Minden valamire való entitás megfogalmazza saját létének jogait és céljait. A szlovákiai magyarság ez idáig képtelen volt meghatározni önmagát.”
Az előadást követő szünetben a hallgatóság a szomszédos teremben zajló képzőművészeti kiállítást tekinthették meg, ahol gömöri és nógrádi alap- és középiskolások több mint 300 alkotását helyezték ki.
Gyurgyík László, a SJE szociológusa következett az előadók sorában, aki a szlovákiai magyarság demográfiai változásait – tényeket, okokat, alakulás, tendenciák – boncolgatta. Az elmúlt száz év folyamán a helyi magyarság populációjában végbemenő változásokra hívta fel a figyelmet grafikonok és statisztikai kimutatások segítségével. Az elmúlt húsz évben több mint százezer fővel fogyatkozott a szlovákiai magyar népesség, az okokat pedig egymással összefüggő jelenségként kell értelmezni. Az 1910., 1930. és 2001. években végzett felmérések eredményei élethű képet adtak a magyarság egy évszázaddal előtti és mai helyzetéről. A természetes szaporodás, a migráció, a halálozási és születési tendenciák, az elválások és házasságkötések száma, az asszimiláció és a nemzetiségváltozás mind hozzájárult a mai, igencsak kedvezőtlen – egyesek szerint aggasztó – kisebbségi helyzet kialakulásához. Az asszimilációs folyamatok intenzitását befolyásoló tényezőkről is beszélt, amelyeket három dimenzióba foglalt. Az első és legfontosabb az úgynevezett magdimenzió, amelynek az egyik legfontosabb tényezője a családi háttér, azaz a szülői házasság homo-heterogenitásának kérdése. Megemlít még két dimenziócsoportot: demográfiai – nem, életkor – és településszerkezeti – települések etnikai jellege, lakosságszáma –, valamint társadalomszerkezeti tényezők – iskolai végzettség, foglalkozás, anyagi helyzet, társadalmi mobilitás, státus stb. Az asszimiláció mellett a magyar kisebbség folyamatos csökkenésében a természetes szaporodás és elhalálozás is döntő fontosságú: a szlovákiai magyar kisebbség születési rátája folyamatosan alacsonyabb, a halálozási mutatói pedig magasabbak az országosénál.
Lampl Zsuzsanna, a SJE szociológusa és tanszékvezetője a szlovákiai magyarok iskolaválasztási jellemzőit vizsgálta az utóbbi tizenöt év szociológiai kutatásainak tükrében. A magyar iskola egy mód a nemzeti identitás táplálására, emelte ki előadása elején. Az identitás és az iskolaválasztás nagymértékben összefügg, így az iskoláztatás nyelve döntő fontosságúnak bizonyul nemcsak az egyén, hanem utódainak, családjának identitása szempontjából. A nemzeti identitást kialakító főbb tényezők az iskoláztatás nyelve mellett az anyanyelv és annak használata, a környezet – politikai, kulturális, földrajzi, emberi kapcsolatok –, a szülők nemzeti identitása, a nemzetiséggel kapcsolatos egyéni és közösségi tapasztalatok, továbbá a globalizációs hatások. A felmérések azt mutatják, hogy a magyar szülő által végzett szlovák iskola a magyar családokban is valószínűsíti a gyerek szlovák iskolába íratását, ugyanakkor a magyar szülő által végzett magyar iskola a vegyes családokat is hajlamosítja arra, hogy a gyereküket magyar iskolába írassák. Ugyanakkor két tendenciára is felhívta a figyelmet: a magyar nemzetiség terén a nagyszülők nemzedékéhez képest a válaszadók nemzedékében 2%-os, az unokák nemzedékében 7%-os lemorzsolódás tapasztalható; míg a magyar tannyelvű alapiskola látogatása terén a válaszadó magyar származásához képest a magyar válaszadók nemzedékében 9%-os, gyermekeik esetében 19%-os csökkenés mutatható ki. Az aggasztó jelek összefüggenek a szlovákiai magyar társadalomban jól ismert kettős, látszólag egymással szembenálló iskoláztatási koncepcióval: az egyik szerint a magyar tannyelvű oktatás rendkívül fontos a gyermek számára, mert az anyanyelven történő tanulás a leghatékonyabb eszköz ahhoz, hogy a gyermek közelebb kerüljön önmagához, közösségéhez, kultúrájához, gyökereihez, a világhoz. Sokan viszont annak ellenére, hogy jó dolognak tartják az anyanyelvi oktatást, úgy gondolják, ahhoz, hogy gyerekeik elsajátíthassák az államnyelvet, sikeresen beilleszkedjenek a társadalomba és érvényesüljenek az életben, szlovák tannyelvű iskolában kell tanulniuk. Nagyon sokan nincsenek tisztában az anyanyelvi oktatás előnyeivel, emelte ki Lampl.
Komzsík Attila, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem (KFE) Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja a magyar iskolák végzőseinek lehetőségeiről és perspektíváiról tartott előadást. Több szemszögből is megvizsgálta a fiatalok kilátásait. Azok, akik egyetemen kívánnak továbbtanulni, három fontos kérdést kell végiggondoljanak magukban: miért, mit és hol. Mit adhat az egyetem, megéri-e a fáradtságot, illetve könnyebben talál-e munkát egy egyetemet végzett ember? Milyen szakot válasszanak? 20 nyilvános, 12 magán-, 3 állami és 4 külföldi egyetem áll a rendelkezésükre azoknak, akik Szlovákiában szeretnének felsőfokú tanulmányokat végezni. A középiskola szerepvállalása sem elhanyagolható: tisztázni kell esetükben azt, hogy a továbbtanulás vagy a munkaerőpiacra történő felkészítés a fő cél. Az egyetem egy nézőpontból nézve csak egy elitképzésnek tűnik, de roppantul fontos az is, hogy segítsen megtanítani a hallgatókat alkalmazkodni a gyorsan változó feltételekhez. Jelentős hallgatói létszám tanul Szlovákián kívül: főként Csehországban, nyugaton és Magyarországon. Teret kell biztosítani számukra, hogy legyen hová és miért visszatérjenek a tehetséges fiatalok. Releváns tényező továbbá az, hogy a közösség és a család milyen modellt állít a fiatalok elé, és mennyire tud vonzó jövőképet nyújtani. Számos tényező játszik szerepet az egyén továbbtanulási szokásaiban, az életben való érvényesülésében, azonban azt az egyet nem szabad elfelejteni, hogy a döntést végül mindig az egyénnek kell meghoznia.
A szakmai konferencia jóval specifikusabb, főként oktatásügyi témák fejtegetésével folytatódott: a közoktatás-irányítás 1989. és 2013. közti változásai, a szlovákiai magyar iskolahálózat alakulása, helyi és regionális tervezés, a közoktatás finanszírozásának változásai és következményei, a nevelő-oktató munka és a tanulás-tanítás változásai és alakulása a rendszerváltástól napjainkig, de értékelték a 2008-as tartalmi reformot, illetve a magyar iskolák és tanulók eredményességét az országos és nemzetközi mérések és vizsgálatok tükrében.
A szombati napot ünnepi esttel zárták: a gömörfalvai fiatalokból álló Harkácsi Pimpó Bábcsoport A rút kiskacsa és a Színek nélkül, szavak nélkül című előadásaival szórakoztatta a közönséget. Majd következett az est egyik fénypontja, a 2013-as év díjkiosztója. A tehetségek felkarolásáért és gondozásáért kategóriában Szvorák Zsuzsanna, a füleki gimnázium tanára, valamint Varga Rózsa, a komáromi Eötvös Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskolából vehette át az SZMPSZ díját. A pedagógus életpálya díjat Hornyák Pál, az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium nyugalmazott pedagógusa, illetve Szabados László, az Alsószeli Magyar Tannyelvű Alapiskola volt igazgatója kapta. A kiváló módszertani nevelési, szakmai és tudományos eredményeiért díjat kapott Alabán Mária, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem oktatója. A szlovákiai magyar nyelvű oktatást támogató tevékenységért járó díjat idén Sebők Valéria, a Feledi Körzeti Tanügyi Hivatal vezetője kapta, az óvópedagógia részére, kiváló módszertani és nevelési eredményekért járó SZMPSZ-díjat pedig Mikes Mária, a komáromi Katz utcai óvoda óvónője vehette át. Az idei Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat Jakab István, a Comenius Egyetem nyugalmazott tanára és Szeberényi Zoltán, a Konstantin Filozófus Egyetem nyugalmazott tanára megosztva kapta meg. A díjakat az SZMPSZ elnöke, Pék László, illetve szakmai alelnökei, Ádám Zita és Vörös Mária adták át. A díjkiosztó gálát ünnepi fogadás követte.
Másnap ismét plenáris üléssel folytatódott a rendezvény. Sikeres iskolai innovációkat mutattak be, a helyi értékek, a fejlesztések, a munkavállalás és az identitás témáiról is szó esett, illetve a szlovákiai magyar közoktatás megóvásának és fejlesztésének kulcskérdései és stratégiái is napirendre kerültek. Majd pódiumbeszélgetés következett, amelynek a fő témája a szlovákiai magyar közoktatás jövője volt. A kétnapos rendezvény Czabán Samu szobrának megkoszorúzásával ért véget.
szöveg és fotó: Balla Sándor
