Nyári napközis foglalkozások a Rovásban

Nyári napközis foglalkozások a Rovásban

A Rovás Polgári Társulás nyári képzőművészeti napközis foglalkozásokat indít gyerekeknek – de akár fogalmazhatunk így is: olyan szülőknek, akik a nyári szünidő alatt szeretnék biztonságban tudni gyermekeiket, és tartalmas időtöltést kívánnak nekik, míg ők maguk dolgoznak.

Olyan gyerekek részvételét várjuk a Rovás kassai, Kmeť utca 34. szám alatti házába, akiket szórakoztat és lenyűgöz a képzőművészet, az irodalom, a kézművesség, a színjátszás, a zene és a tánc. Célunk a tehetségfejlesztés, gyerekek számára érdekes programok összeállítása szórakoztató, kreatív tevékenységek formájában. Minden turnus egyéni kiértékeléssel és a gyerekek műveinek kiállításával, a tanultak bemutatásával végződik. A gyerekeknek minden nap felejthetetlen élményben lehet részük.

1. turnus: 2013. július 1 – 5

6–10 éves gyerekeknek, 5 nap, 80 € (tízórai, ebéd, uzsonna, segédeszközök, oktatás, programok)

2. turnus: 2013. július 8 – 12.

6–10 éves gyerekeknek, 5 nap, 80 € (tízórai, ebéd, uzsonna, segédeszközök, oktatás, programok)

3. turnus: 2013. július 15 – 19.

6–10 éves gyerekeknek, 5 nap, 80 € (tízórai, ebéd, uzsonna, segédeszközök, oktatás, programok)

2013. július 22 – 26.

6–10 éves gyerekeknek, 5 nap, 80 € (tízórai, ebéd, uzsonna, segédeszközök, oktatás, programok)

2. turnus: 2013. július 29 – augusztus 2.

6–10 éves gyerekeknek, 5 nap, 80 € (tízórai, ebéd, uzsonna, segédeszközök, oktatás, programok)

3. turnus: 2013. augusztus 5 – 9.

6–10 éves gyerekeknek, 5 nap, 80 € (tízórai, ebéd, uzsonna, segédeszközök, oktatás, programok)

4. turnus: 2013. augusztus 12 – 16.

6–10 éves gyerekeknek, 5 nap, 80 € (tízórai, ebéd, uzsonna, segédeszközök, oktatás, programok)

 A heti program többek között a kézügyesség, a művészi készségek, a fantázia és kreativitás fejlesztésére irányul, de lesz meseolvasás, szituációs gyakorlatok, népzene, néptánc és sporttevékenység is. A gyerekek útmutatót kapnak arra, hogyan tölthetik kreatívan a szünidő többi részét. Kellemes környezet, sok érdekfeszítő és vidám pillanat várja a résztvevőket, és új barátságok szövődhetnek.

 A gyermek hozzon magával kötényt vagy köpenyt, hogy ne piszkolja össze a ruháját a festékekkel, kalapot vagy sapkát (nap elleni védelem), kényelmes sportöltözéket. A résztvevők maximális létszáma egy kurzuson belül 15 fő. Figyelembe vesszük a korösszetételt. Tanáraink (akik között gyakorló pedagógusok is vannak) és asszisztenseik szakértői útmutatásával a gyerekek minálunk értelmesen tölthetik el szabadidejüket. Az élményekről készült fényképek a Rovás honlapján és a Facebookon is megtekinthetők lesznek.

 Jelentkezés: e-mailben az art@rovas.sk címen, telefonon a 0907 92 57 96  számon, valamint személyesen Kassán, a Rovás Akadémián, a Kmeť utca 34. szám alatt, kedden és csütörtökön 14:00 és 18:00 óra között.

 További részletek:

Az összes szükséges segédeszközt biztosítjuk. Lektoraink minden gyermekre egyénileg odafigyelnek. A létszám kötöttsége miatt családias hangulat alakul ki.

Az árban benne foglaltatik: oktatás, programok, tízórai, ebéd, uzsonna, innivaló, segédeszközök.

A kurzusok naponta 8:00 és 17:00 óra között zajlanak, szállás nélkül.

Mellékhelyiségeink vannak.

Érkezés/távozás: egyénileg.

 

forrás: Rovás PT

kép forrása: itt



Hagyj üzenetet