Karácsonyi ünnepség az óvodában

Karácsonyi ünnepség az óvodában

Rozsnyó egyetlen magyar óvodájának csemetéi rendhagyó karácsonyi műsorral kedveskedtek a szülőknek, nagyszülőknek, rokonoknak és barátoknak az utolsó decemberi tanítási napon. A gyerekek ezúttal nem a hagyományos verses-dalos összeállítással készültek, hanem igazi mesejátékot tanultak be. A kedves és tanulságos történetet bájosan adták elő, minden részlet – a szép, ötletes jelmezek (melyek nagy részét az igazgató néni, Szentpétery Gabriella készítette), a jól összeválogatott zenei betétek, a változó helyszínű jelenetek – azt bizonyította, hogy a gyermekek és óvó nénik nagy gonddal, lelkesen és sok gyakorlással készültek az előadásra. A mesét követően jópofa “manótáncot” mutattak be az óvodások, majd kibontották a karácsonyfa alatt talált közös csomagokat, melyek az óvoda új játékait, könyveit rejtették. A gyerekek a Rákóczi Szövetség jóvoltából könyvet, foglalkoztató füzeteket, tanszereket tartalmazó ajándékcsomagot vehettek át.

-rozsnyovidek.sk



Hagyj üzenetet