I. Bakancsos Tábor – kaland és kihívás a Gömör-Tornai Karszton

I. Bakancsos Tábor – kaland és kihívás a Gömör-Tornai Karszton

2014. július 6-a és 13-a között a Terra Incognita Öko Alpin Club és a Yeti Promo szervezésében, a Gömör-Tornai Karszton megvalósul az I. Bakancsos Tábor. Ha úgy érzed: hajlandó vagy naponta több kilométert gyalogolni azért, hogy megismerd a Kárpát-medence egyik legvarázslatosabb szegletét, köztünk a helyed!

A táborba olyan, 9-13 éves gyerekek jelentkezését várjuk, akikben él a felfedezővágy. Akik hajlandók kilépni komfortzónájukból, hogy próbára tegyék magukat.

panz3

Július 6-án futunk neki Galántáról gyorsvonattal az ország keleti szegletének. A délutáni órákban érkezünk meg Rozsnyóra, majd némi gyaloglás után Várhosszúrétre. Itt a Jozefína Panzióban elfoglaljuk szállásunkat, elköltjük jól megérdemelt estebédünket, majd tábortüzet csapunk.

Az elkövetkező napok a 660 m t.f. magasságba nyúló Jánykő, majd a krasznahorkai várdomb megmászásáról, a Felső-hegy és a Szilicei-fennsík átszeléséről, a Felvidék Grand Canyonjaként ismert Szádelői-völgy bejárásáról, valamint a Buzgó-barlang felfedezéséről szólnak majd. Szabadidőnkben Rozsnyó és a betléri kastély nevezetességeivel ismerkedünk, kézműves foglalkozásokon veszünk részt, megtanuljuk a visszacsapó íj használatát, esténkét pedig tűznézés, gitárzene és vadromantika lesz az osztályrészünk. S ha mindezt kellő nyitottsággal tesszük, amellett, hogy a vándorbot és a bakancs a legjobb barátunkká válik, megtanulunk olvasni a TERMÉSZETnek nevezett nyitott könyvben is.

A táborban való részvétel díja 185,- euró, ami magában foglalja az utazási, étkeztetési és szállásköltségeket, valamint a múzeumi belépők árát és a szabadidős és sportprogramok, előadások lebonyolításával kapcsolatos kiadásokat. Részletek és további információk a tábor honlapján és a Facebook-oldalán olvashatók.

-rozsnyovidek.sk
forrás, fotó: www.bakancsos.eu, GIT-archívum
bakancs


Hagyj üzenetet