A 80 esztendős
Bodor Ádámnak,
tisztelettel
Még senki nem látta őt hanyag testtartással közeledni. Alakja mindig feszes volt, izmos felsőteste kidomborodott, akinek kedve tartotta, örömét lelte ha ránézett. De alsóteste mintha aránytalanul karcsúbb, már-már véznább lett volna. Pedig az erős, izmos lábakra kétségtelenül szüksége volt. Mert ha földre vitték, ott már minden megtörténhetett. És ezt nem szerette. Ritka dolog is volt ez, mert Gacek Pista többnyire győzni szokott. S leggyakrabban úgy, hogy ellenfeleit ő vitte a szőnyegre, majd tekerte kezüket-lábukat, mint napközben a paragrafusokat. Mikor éppen nem birkózott, és a munkahelyén volt. Ott a törvényesség kézbentartása volt rábízva, és abban olykor mozdítani is kellett előíráson ide, más esetben oda. Volt, hogy eszébe jutott, milyen jó lenne, ha lenne otthon egy gyerek, ezt is, azt is megtanítaná neki. Még ha lány lenne, akkor is. De nem volt, nem lehetett.
A tömbház kis konyhájában ült, és a szilva cefrévé válásának folyamatát figyelte. Volt két ötliteres uborkás üvege, és ezekbe rendszeresen, amikor a nagy, átláthatatlan kannákba is, tett a gyümölcsből, hogy követni tudja az örömteli folyamatot. Szerette, amint puhán megérkeznek a többi közé, és figyelte, miként fogadják be a frissen érkezett szilvaszemeket a már bomlófélben lévő többiek.
Szivike, a drága jóasszonya, főzéshez készülődve éppen kiszaladt a lépcsőházba. Az onnan érkező hörgés rosszat sejtetett. Sietett is vissza Szivike, egyenesen a telefonhoz.
Pista, hívom a mentőket, Dezsőke összeesett a lépcsőkön, ott fekszik mozdulatlanul.
Jó, hívjad, egy bugyborék éppen akkor emelkedett, s tört utat magának a nemesedő penésszel bevont szilvák között, az éppen bedobott, még épségben lévő gyümölcs felé.
Sikerült, bevitték őt, jött a konyhába nemsokára megnyugodva Szivike. Úgy látta, a szembeszomszéd jó kezekbe került. Ahhoz volt hasonló ez az érzés, mint amit napközben az egykori zárda most iskolai étkezdéjében érzett, miközben az ebédet osztotta a kis lurkóknak és nagyon jólesett neki, ha látta, jó étvággyal eszik főztjét. Kicsi, kedves, becéző szavakkal biztatta a jóevőket és szívesen szedett nekik akár kétszer, háromszor is ráadást.
Délelőtt, az egyik tárgyalás közben nézegettem kifelé az ablakon, a ringlófán ott volt néhány szem. Elmegyek értük, hozzáteszem a többihez.
Pista elment, Szivike folytatta a főzést. Frissen akarta tálalni a vacsorát, és úgy is időzített mindent, hogy két óra múlva asztalra tehesse Pista elé az étket. Majd eltelt már a főzésre szánt idő, amikor valaki nyitotta az ajtót. A szomszéd Dezsőke volt, hogy beülhet-e egy kicsit a klotyeszra, mert nem talál otthon senkit, a kulcsot meg bent felejtette. Persze, mondta Szivike, csak üljön, amíg jól esik.
Pista hozta a négy szem ringlót. Kettőt-kettőt szánt mindkét uborkásüvegbe. Nagyon kíváncsi volt, hogyan fognak viselkedni a beszterciek mellett.
Tudod, ki van itt, kérdezte Szivike, Dezsőke.
Pista a két üveg tetejére tette a két-két ringlószilvát. Úgy tervezte, csak akkor dobja őket a többi közé, ha nyugodtan, egyedül lesz a vacsora után a konyhában. Így csak arra tud majd összpontosítani, mi történik ott velük. Ennek az ideje még nem jött el.
Szivike, Dezsőkét bevitte a gyorsmentő a kórházba, egészen a főorvos úr ajtaja elé, és leültették egy székre. Majd elmentek. Sokáig nem jött Dezsőkéért senki, hát úgy gondolta, hogy hazajön.
Szivike, biztosítom neked a legjobb szobát, meg a legjobb dilibogyókat Pelsőcön. Pista akkor mondott ilyeneket, amikor valami igen képtelen dolgot hallott.
A pelsőci elmegyógyintézet főorvosa szabadidejében pontozóbíróként ült a küzdőtér mellett, de néha bement a szőnyegre is, ha úgy kellett, hogy szétválassza az összegabalyodott birkózótesteket. Az évek során közel került egymáshoz a két bíró. S ha a szükség úgy hozta, segítettek is egymáson. Gacek Pista jókedvében szívesen ajánlott szobát, bogyócskát kedveseinek ha úgy látta, nagyon rászorulnak.
Pistának most jutott eszébe, hogy az a néhány szem puha ringló, amit a földről szedett fel, és kapott be, mintha egy kicsit meghajtotta volna. Talán sikerül magát rendbetennie vacsoráig.
Beülök egy kicsit, mondta Szivikének.
Jó, de ha tudsz siess, máris asztalon a kajácska.
fotó: pixabay.com
