A 2018-as évet Tichy Kálmán emlékének szentelik Rozsnyón

A 2018-as évet Tichy Kálmán emlékének szentelik Rozsnyón

Tichy Kálmán Emlékévet tartanak 2018-ban Rozsnyón, a rendezvénysorozattal a 20. század első felének jelentős személyisége, a rozsnyói születésű festő, grafikus, helytörténész, irodalmár előtt tisztelegnek – tájékoztatott a Rozsnyói Bányászati Múzeum. A Rozsnyói Városi Képviselő-testület február 3-i ünnepi ülésén in memoriam a város díszpolgára címet adományozta a 130 éve született, 50 éve elhunyt Tichy Kálmánnak.

Az emlékév folyamán Rozsnyón több kulturális-művészeti rendezvény valósul majd meg, melyeknek célja megismertetni Tichy Kálmán életét és műveit a város lakosságával és az idelátogatókkal. Az egész éves program előkészítésében és megvalósításában a Rozsnyó Testvérvárosaiért PT, a Rozsnyói Bányászati Múzeum – Kassa Megye Önkormányzatának kulturális létesítménye, Rozsnyó város és a Régi Rozsnyó Barátainak Köre közreműködik. A rendezvényciklus kínálatában Tichy életéről és munkásságáról szóló előadás-sorozat, emléktábla avatás, műveinek kiállítása szerepel, valamint a személyéhez kapcsolódó konferenciát és tevékeny életművét bemutató kiadvány megjelentetését is tervezik. A rendezvények a széles nyilvánosság számára is nyitottak.

Tichy Kálmán (1888.10.31., Rozsnyó – 1968.10.23., Budapest) Rozsnyó kivételes személyisége volt. Szinte egész életét szülővárosában élte le (1888-1948) és minden tehetségét a kultúra és a művelődés fejlesztésének szentelte. Helytörténeti kutatásokat végzett, szakmai és szépirodalmi műveket, verseket publikált, fotósként tevékenykedett, jelentős mértékben hozzájárult a Városi Múzeum megalapításához és megnyitásához, az evangélikus gimnázium tanáraként és a kultúregylet tagjaként előadásaival hozzájárult a fiatalok és a felnőttek művelődéséhez is. Tehetségét a képzőművészetben kamatoztatta, és itthon, valamint külföldön is elismert festő és grafikus lett. 1968-ban hunyt el Budapesten, és a rozsnyói városi temetőben helyezték örök nyugalomra.

 

A 2018-as Tichy Kálmán Emlékév tervezett programjai

2018. március 1. – június 7. Előadás-sorozat
A Rozsnyó Testvérvárosaiért Polgári Társulás előadás-sorozatot kínál Tichy Kálmán életéről és munkásságáról. A rendezvényciklus a Tichy Kálmán – festő és grafikus című előadással zárul, melyet első kiállításának emléke alkalmából szerveznek, ahol 1906. június 7-én felfigyeltek a művész tehetségére.

2018 folyamán Emlékhely kialakítása
A Tichy-család síremlékének megtisztítása és felújítása a rozsnyói városi temetőben, valamint környékének emlékhellyé alakítása.

2018. augusztus 1. Emléktábla avatás
Tichy Kálmánt 1924. augusztus 1-én nevezték ki a Városi Múzeum igazgatójává, az évforduló alkalmából Rozsnyó város jóvoltából a Rozsnyói Bányászati Múzeum Šafárik utcai igazgatósági épületén ünnepélyesen emléktáblát avatnak e jeles személy tiszteletére.

2018. szeptember 13. – november 22. „Tichy Kálmán élete és munkássága“ – kiállítás
2018. szeptember 13-án a Rozsnyói Bányászati Múzeum a főtéri Galériában megnyitja a „Tichy Kálmán élete és munkássága“ című jubileumi kiállítást. A 2018. november 22-ig látogatható kiállításhoz kísérőrendezvények is kapcsolódnak.

2018. október 24. Nemzetközi konferencia – Megemlékezés és koszorúzás
A Rozsnyói Bányászati Múzeum a Rozsnyó Testvérvárosaiért Polgári Társulással együttműködve nemzetközi konferenciát szervez Tichy Kálmán életéről és munkásságáról. Ebből az alkalomból bemutatják a Tichy Kálmán életéről és műveiről szóló könyvet.
Koszorúzás és megemlékezés Tichy Kálmán halálának 50. évfordulója tiszteletére az emlékhelyen, melyet a Tichy család síremlékének területén alakítanak ki a rozsnyói köztemetőben.

– Prékop I., rozsnyovidek

 

Kérjük, közösségi oldalán ossza meg barátaival, ismerőseivel programajánlóinkat, írásainkat, hogy minél több emberhez eljussanak! Köszönjük!

A www.rozsnyovidek.sk oldalon megjelent összes tartalom szerzői jogvédelem alatt áll, a szerkesztőség engedélye nélkül tilos az írások, képek egészének vagy bármely részének felhasználása, másolása, utánközlése!


Hagyj üzenetet