
Már látogatható a Fórum Kisebbségkutató Intézet új videótára, a film.foruminst.sk, amely tartalmazza az eddig megjelent dokumentumfilmek visszaemlékezőivel készített mélyinterjúkat is.
Miben különbözik a honlap az intézet Youtube csatornájától? Elsősorban átláthatóságában, a néző csupán egyetlen kattintással eljut bármelyik videóhoz, másodsorban pedig tartalmában – tájékoztatott Laczkó Sándor, a Fórum Intézet munkatársa. Elolvashatóak visszaemlékezőink életrajzai, életpályái, hogy nagyobb kontextusban is értelmezhető legyen a mondanivalójuk.
A dokumentumfilmek időkorláta miatt gyakran maradnak ki érdekes témák, illetve témakörök, ezért most oldalunkon közzétesszük a teljes visszaemlékezéseket is, hogy a közös múltunk eseményei minden érdeklődő számára hozzáférhetőek legyenek.
Tartalmilag négy fő részre osztódik az oldal, a Hadifogság menüpontban az orosz hadifogságra és a nyugati hadifogságra visszaemlékezők névsorát, valamint a 2016-ban megrendezett Győzelem ára című konferencia (a málenkij robotról) előadásait lehet végignézni. Az 1956 Csehszlovákiában menüpontban az egyéni beszélgetéseken kívül a történészi szakvélemények is megtekinthetőek. A frissen megjelent 100 év 100 percben mind a 20 előadása egy menüpontból érhető el, gyors áttekintést nyújtva az elmúlt 100 év legfontosabb eseményeiről. A tavaly megjelent Első lépés című filmünk jelenleg harmincperces változatban érhető el, a teljes visszaemlékezéseket a jövőben szeretnénk nyilvánosságra hozni. A Fórum Intézet új honlapjának megjelenését és a visszaemlékezések feldolgozását a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.
- fki, kép: pixabay.com