Elindult a Gombaszög LITE!

Elindult a Gombaszög LITE!

Az új koronavírus elterjedése által kialakult járványhelyzet sem szabott gátat idén Gombaszögnek. Korlátozott lehetőségek mellett a nagymúltú rendezvény Gombaszög LITE néven 2020-ban is megnyitotta kapuit. Augusztus 20-án a déltől folyamatosan érkező táborozókat a szervezők elsősorban a zenei kínálattal várják.

Az idei évben maximálisan 1000 főt fogadnak be a gombaszögi völgybe, mindemellett idén a nagyobb koncertek a Kocsmakert színpadára koncentrálódnak. Csütörtök este 9-től a Next Summer zenekar gondoskodott a varázslatos hangulatról, majd őket követette 11-től a ChapteR 5. A hajnali talpalávalót pedig szokásosan DJ Peter biztosította.

A 0. napi bemelegítést követően a Gombaszög LITE összes helyszíne várja sok-sok szeretettel az érdeklődő közönséget. Pénteken délután 15:30-tól a Fekete-patak partján megépült új Korona színpad ünnepélyes átadójára fog sor kerülni, amit a HoryZone és a Paradigma nevű formációk avatnak majd fel. A FolkSzögletben a rozsnyói Sajó Banda fogja kísérni a táncoktatást a népi dallamok és mozdulatok kedvelői számára. A Labirintus udvarban a közösségi média és virtuális világ egyik nagyágyújának velős elemzésére kerül sor, és megtudhatjuk, hogy miért is természetromboló az Instagram.

A Kocsmakert színpadán a Gombaszög Lite pénteki napján a stílusok vegyesen fognak színre kerülni. A sort a Kossuth-díjas Ghymes zenekar egyik alapító tagja, Szarka Gyula és zenekara fogja nyitni. Őket követi a szlovákiai magyar zenei underground éllovasa, a párkányi Jóvilágvan együttes. A felvidéki alternatív rockot követően a magyar populáris drum n bass legismertebb meghonosítói lépnek színpadra: a Brains mindenkit magasra fog vinni. Fél 1-től pedig a felvidéki magyar zenei élet ígéretes tehetségei veszik át a stafétát, a Gorlo Volka zenekar.

Részletes program a fesztivál hivatalos honlapján, friss információk pedig a Gombaszögi Nyári Tábor Facebook-oldalán találhatóak!

  • gnyt, czsz, fotó: Gombaszögi Nyári Tábor


Hagyj üzenetet