Diktafon után kamerára is rögzíti visszaemlékezőit a Fórum Kisebbségkutató Intézet
Tíz új kisvideót tett közzé a Fórum Kisebbségkutató Intézet a film.foruminst.sk oldalon, amelyeket Dél-Szlovákia-szerte rögzített a „Nem mindennapi beszélgetések” című kutatási projekt keretén belül.
Az intézet hosszú évek óta gyűjti (és összegzi) a szlovákiai magyarok kollektív emlékezetét, és a több ezer órányi diktafonra rögzített beszélgetés után most úgy döntött, hogy audiovizuális formában is megörökíti és archiválja az interjúkat.
„Kevés dolgot csinálnék másképp az életemben, egy dolgot azonban biztosan: annak idején megkérdeztem volna a családom idős tagjait, hogy mit éltek át életükben, melyek voltak azok a sorsfordító mozzanatok, amelyek őket és az egész közösségünket befolyásolták. Ezért is fontos ez a kutatási program, rajta keresztül is megismerhetjük a múltunkat.” – mondta Simon Attila, az intézet igazgatója.
„Tíz olyan videót sikerült rögzítenünk, amelyeknek a minősége évek múlva is megállja majd a helyét. Bár most még csak részletet mutatunk a beszélgetésekből, munkatársainkkal most is azon dolgozunk, hogy milyen formában adhatjuk át ezeket a történeteket a nagyközönségnek” – mondta Laczkó Sándor, a program vezető munkatársa.
A teljes videóanyag és az elbeszélések a Fórum Kisebbségkutató Intézet székházában kutathatóak, a további megjelenési formáiról pedig a jövőben tájékoztat majd az intézet.
A kutatási program a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
- fki