Az egészségügyi miniszter az országos tesztelésen kívül nem lát más megoldást a vírus megfékezésére

Az egészségügyi miniszter az országos tesztelésen kívül nem lát más megoldást a vírus megfékezésére

Beigazolódott, hogy az új koronavírus brit mutációja már Besztercebányán és Trencsénben is felütötte a fejét. Ezt Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-miniszter erősítette meg a szerdai kormányülés előtt. „Már nagy százalékban elterjedt, ezért is fontos az országos tesztelés” – hangsúlyozta Krajčí, hozzátéve: a szerdai ülésen megbeszélik a tesztelési terv részleteit is.

Az egészségügyi miniszter szerint regionális tesztelés esetén bizonyos területeket le kellene zárni. Hozzátette: ha nem akarunk ellenőrzéseket a régiók határain, országos tesztelésre van szükség.

„Nem látom más módját az erősen fertőző vírus elleni harcnak” – hangsúlyozta. Arra a felvetésre, hogy csak a járványgócokban kellene tesztelni, azt válaszolta, hogy az egész ország egy nagy járványgóc.

Krajčí szerint az országos tesztelésen elsősorban a rendelőkben dolgozó egészségügyi alkalmazottakat kellene bevetni, nem pedig az első vonalban dolgozó kórházi orvosokat és ápolókat.

A tárcavezető úgy véli, Szlovákiában a vakcinázás jó ütemben halad. „Eddig 32 000 embert oltottunk be, kedden (január 12.) biztosan nőtt még néhány ezerrel a beoltottak száma” – tette hozzá. Megismételte, hogy januárban várhatóan 208 000 vakcina érkezik az országba. „Ha többhöz is hozzájutnánk, van forgatókönyvünk arra, hogyan gyorsítsuk fel a vakcinázást” – jegyezte meg Krajčí. Elmondása szerint január második felében kezdhetik el beoltani a szociális intézetek dolgozóit ún. mobil egységek segítségével.

A miniszter arról is beszélt, hogy a tárca szerdán vagy csütörtökön (január 14.) teszi közzé a vakcinázás első hullámával kapcsolatos részleteket. „Az a véleményem, hogy a kritikus infrastruktúra dolgozóit nem kellene előnyben részesíteni az idősekkel szemben” – mondta. Ezeket az embereket Krajčí várólistára tenné, és a nap végén fennmaradt oltásokat adatná be nekik, amelyeket még aznap fel kell használni.

Kilátásba helyezte azt is, hogy ha valakit a vakcinázás során jogtalanul fognak előnyben részesíteni, az illetékes egészségügyi intézmény 10 000 euróig terjedő büntetésre számíthat.

Krajčí hangsúlyozta: ő már december elején a szigorúbb óvintézkedések bevezetését szorgalmazta, de a kormány tartott a „tüntetésektől és a lázongásoktól”.

  • forrás, fotó: tasr


Hagyj üzenetet