Autóbaleset történt Rozsnyó közelében, egy ember meghalt

Autóbaleset történt Rozsnyó közelében, egy ember meghalt

Tragikus közlekedési baleset történt Rozsnyó és Pelsőc között. Egy ember életét vesztette, egy súlyos sérültet mentőhelikopterrel szállítottak kórházba – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Zuzana Hopjaková, az Air-Transport Europe szóvivője.

Két személyautó összeütközött, egy ember nem élte túl a balesetet. A kassai légi mentők egy 64 éves nőt kórházba szállítottak.

„Fej- és mellkasi sérülésekkel szállították a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházba, a sérült állapota stabil, eszméleténél van” – tette hozzá Hopjaková.

Jana Mésarová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a balesetben egy 69 éves férfi vesztette életét, aki valószínűleg nem adott elsőbbséget, amikor kihajtott a főútra, ez vezetett az ütközéshez. „A másik jármű vezetőjét a rozsnyói kórházba szállították, az előzetes orvosi jelentés szerint könnyebb sérüléseket szenvedett” – tette hozzá Mésarová.

A rendőrség tájékoztatása szerint a járművekben keletkezett kárt előzetesen 7000 euróra becsülték. A rozsnyói rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozója emberölés és testi sértés miatt indított büntetőeljárást, a baleset pontos okát még vizsgálják.



Hagyj üzenetet