Eddig 35 esetben mutatták ki az új koronavírus delta variánsát

Eddig 35 esetben mutatták ki az új koronavírus delta variánsát

Június óta 35 esetben mutatták ki az új koronavírus delta variánsát Szlovákiában. A TASR hírügynökséget Daša Račková, a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának (ÚVZ) szóvivője tájékoztatta hétfőn. Többségében olyan személyekről van szó, akik külföldről tértek haza, illetve a hozzájuk köthető kontaktszemélyekről. Kisebb számban olyan személyeknél is azonosították ezt a variánst, akik nem voltak külföldön. Szlovákiában továbbra is az új koronavírus alfa variánsa dominál.

A közegészségügyi hivatal felszólított mindenkit, hogy tartsa be a Szlovákia területén érvényes óvintézkedéseket, akkor is, ha külföldről tér haza. Račková kiemelte: ezek célja nem az, hogy korlátozzák az embereket, hanem hogy az óvintézkedések által lassítsák az új koronavírus fertőzőbb variánsainak terjedését, illetve megelőzzék az egészségügyi rendszer túlterhelését és az elhalálozásokat. “Egyedül a védőoltás véd meg a betegség súlyos lefolyásától” – áll a hatóság közleményében.

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Orvosbiológiai Központja és a Pozsonyi Komenský Egyetem Tudományos Parkjának laboratóriumaiban 1148 pozitív mintát szekvenáltak sikeresen.

Račková elmondása szerint a szekvenált minták 98 százalékából (1120) az alfa variánst mutatták ki. Négy mintában a béta variánst azonosították. A delta variánst májusban még nem mutatták ki  egyetlen mintából sem. Júniusban már 15 mintában azonosították, vagyis az összes sikeresen szekvenált minta 1,3 százalékában.

Három pozitív mintából az elsőként Kolumbiában, négy mintából az elsőként Egyiptomban és egy mintából az elsőként Oroszországban azonosított variánst mutatták ki.

Júniusban 1793 PCR szűrővizsgálat zárult pozitív eredménnyel. 1247 mintát szekvenáltak, ami az összes pozitív minta 69,5 százalékának felel meg.

  • forrás: tasr, fotó: pixabay.com


Hagyj üzenetet