A karantén idejének lerövidítését javasolják a szakértők

A karantén idejének lerövidítését javasolják a szakértők

A szakértői konzílium azt javasolta, rövidítsék le az otthoni karantén időtartamát. Tudományos bizonyítékokra támaszkodva azt javasolják, a jelenlegi 14 helyett tíz napig tartson a karantén – fogalmazódott meg a szakértői konzílium csütörtöki (szeptember 2.) ülésén.

„A szakértők ajánlása szerint azok, akik legkorábban az ötödik vagy a hatodik napon végeztetnek PCR-tesztet, és az eredmény negatív, a karantén kezdetétől számított hetedik napon kijöhetnének a karanténból, ami azt jelenti, hogy ha a negatív tesztet követő hetedik napon nincsenek tüneteik, az orvos felmentheti őket a kötelező karantén alól” – magyarázta Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

A szakértői konzílium több kérdést is megvitatott. Ezek egyike a COVID-19 elleni vakcina harmadik adagjának beadása volt. „Ezt a kérdést egyelőre nem zártuk le, külföldi szakértőket is megkerestünk a témában” – mondta Eliášová.

A szakértők ajánlásait az egészségügyi minisztérium és a közegészségügyi hivatal bírálja el.

  • forrás: tasr, fotó: pixabay.com


Hagyj üzenetet