„Egy táska női szeretet” – február 25-ig tart az adománygyűjtő kampány

„Egy táska női szeretet” – nagyobb mennyiségű betétadománnyal támogatja a gyűjtést a gömörhorkai Essity vállalat. A PRO LE-TI Polgári Társulás elnöke, Beke Beáta úgy véli, hogy a menstruációs szegénység terén hiányzik az átfogó megoldás. Levélben kereste fel az üzem igazgatóját, és kérte, segítse a gyűjtést a régióban.

„Tevékenységünknek köszönhetően átlátjuk és ismerjük a rászoruló családok helyzetét, amelyek női tagjai idén ennek a hathatós segítségnek köszönhetően juthatnak hozzá majd egy-egy csomaghoz, hiszen a járványhelyzet csak rontott az egyébként is szegénységben élők helyzetén. Azonban nem látok a szegénységben élő lányok és nők kiemelt támogatása érdekében intézkedéseket országunkban, pedig ilyen lehetne a menstruációs termékekre vonatkozó adó csökkentésének lehetősége, vagy a szegénységben élő lányok és nők számára az intim higiéniai eszközök bebiztosítása más módon. Úgy gondolom, hogy legalább pillanatnyi segítséget nyújtunk a menstruációs mélyszegénységben élőknek, és hogy az elkövetkezendő napokban sikerül még támogatókat találni, akik szívesen hozzájárulnának a csomag tartalmához néhány higiéniai eszközzel is” – fejtette ki bizakodva Beke Beáta.

Február 25-ig még lehet adakozni, hogy szappan, sampon, kézfertőtlenítő és más is legyen a csomagban

A PRO LE-TI Polgári Társulás a mélyszegénységben élő lányok és nők számára indított országos gyűjtőkampányhoz csatlakozva szerette volna, ha minél több adomány összegyűlik a felső-gömöri régióban élők számára. Igyekezetükhöz a Rozsnyói járás legnagyobb munkáltatóját, az Essity Slovakia kft. vállalatot hívták segítségül.

„A Rozsnyói járás, mint tudjuk, az elmaradott régiók közé van besorolva, és sokan élnek lemorzsolódva és mélyszegénységben. A legutolsó fellelhető adatok szerint 2021 novemberében a Rozsnyói járásban 2 207 lakos igényelte az anyagi szükségben lévő juttatást, akik közül 1193 nő volt” – ismertették januárban leadott kérvényükben, és felhívták a figyelmet a Szövetség – Aliancia Női Tagozata által meghirdetett „Egy táska női szeretet” címet viselő gyűjtőprogramra.

„Kérésünk meghallgatásra talált, hiszen a régió legnagyobb munkáltatójáról köztudott, hogy nem közömbös számára az itt élők sorsa, mint ahogy az is, hogy környékünkön évek hosszú során több szervezetet is támogatnak. Reménykedtem, hogy a gyárban előállításra kerülő termékeikből akad néhány darab, amelyet fel tudnak ajánlani ebbe a gyűjtésbe is. Ráadásul a begyűjtött menstruációs és higiéniai eszközök az adott régióban élők között kerülnek szétosztásra. Ezért is csatlakoztunk a Szövetség – Aliancia Női Tagozata által meghirdetett „Egy táska női szeretet” címet viselő gyűjtőprogramhoz, amelynek keretében a Rozsnyói gyűjtőponton, a Szövetség a Közös Célokért irodájában is 2022. február 25-ig lehet leadni az olyan adományokat, mint például szappan, sampon, kézfertőtlenítő, amelyekkel ki tudnánk egészíteni az Essity vállalattól kapott szárnyasbetétekből álló adományt” – nyilatkozta portálunknak Beke Beáta, a PRO LE-TI Polgári Társulás elnöke.

A PRO LE-TI Polgári Társulás immár 2015-től foglalkozik intenzíven rászorulókkal is. Három éven keresztül jótékonysági ruhavásár sorozatokat szerveztek a felső- gömöri régióban, amelynek keretében nem csak az itt élők tudtak szimbolikus áron (0,10-5 euró) ruházathoz jutni, de az így befolyt összeget gyermekotthon lakói kapták meg. Olyan családoknak, amelyek nem engedhetnek meg maguknak kirándulást, évente biztosítanak ingyenes lehetőséget magyarországi partnerszervezeteik táboraiban. Többször kapcsolódtak már be a Tesco által szervezett élelmiszergyűjtésbe is, és amíg a járvány engedte, szoros együttműködésben a Szeretetszolgálattal, Tornalján koordinálták a gyűjtést és az élelmiszerek szétosztását a Rozsnyói és Nagyrőcei járásban. 2019-ben több, mint 80 egyedül élő nyugdíjast örvendeztettek meg karácsonyra élelmiszercsomaggal, míg 2020-ban 40 család kapott a 20 önkéntesnek köszönhetően egy kis karácsonyi segítséget.

  • forrás, fotó: PRO LE-TI

Related Posts

Gömöri gasztrofesztivállal veszi kezdetét a Rozsnyói Kulturális Nyár
Indul a nyári szezon a rozsnyói strandon
A városi hivatalban 6-tól 2-ig fogadják az ügyfeleket a meleg miatt