Nyílt napokat tart március elején a Borostyán Néptánc- és Népzenei Műhely

Nyílt napokat tart március elején a Borostyán Néptánc- és Népzenei Műhely

A Borostyán Néptánc- és Népzenei Műhely március 4. és 10. között nyílt napokat szervez, melynek során az érdeklődők bepillanthatnak a műhely egy teljes heti tevékenységébe a táncpróbáktól a zenekari próbákon át a hangszeres oktatásig. 

Mindenkit szeretettek várnak Rozsnyón, a Nagycsucsomi utca 26. szám alatti székhelyükön, ahol megtekinthető az összes táncpróba 9 különböző korosztályra bontva, 1 éves kortól 75 éves korig, 5 gyermekcsoportban, 1 ifjúsági-, 1 felnőtt-, 1 szenior- és 1 hagyományőrző együttesben – olvasható a beharangozóban.Megmutatják a gyermek- és felnőtt zenekari próbákat, valamint a hangszeres oktatást is (citera, hegedű, brácsa, nagybőgő) 4 oktató által, kezdő, középhaladó és haladó csoportokban. A nyílt napok résztvevői láthatják továbbá a népi hagyományok, szokások feldolgozását és színpadra állítását, a koreográfia-készítés folyamatát is.

A heti tevékenységen kívül az érdeklődőt megtekinthetik a műhely helyiségeit is, a próbatermet, zenekari termet, a viselettárat, csizmarakodót, öltözőket és irodahelyiséget.

  • Rozsnyó-vidék


Hagyj üzenetet