A legnagyobb slágerektől és mulatós daloktól lesz hangos Csáb – a 240 éve született Szeder Fábiánra is emlékeznek

Szent Iván-éjhez közeledve rendezik meg 2024-ben a nyolcadik évadához érkező szederFESZT zenei-kulturális fesztivált Csábon. Az esemény kulturális része ezúttal egy napra összpontosítódik, amit a LITE jelző is mutat. De aki szórakozni vágyik szombaton biztos megtalálja a kedvére valót a programban. A hétvégén a 240 éve született Szeder Fábián íróra, szerzetesre, az első palóckutatóra is emlékeznek, aki egyben a fesztivál névadója is.

Június 22-én, szombaton délután a helyi szabadtéri színpad és környéke újra megtelik élettel. Fellépnek a helyi diákok és tehetségek, majd bemutatja új műsorát a zenekarral kiegészülő Szeder Kórus. Veronika Spodniaková és muzsikusai női kórussal kiegészülve a szlovák népzene legjavából adnak ízelítőt.

Este nyolctól a szepsiből érkező Mona Lisa Smile a legnagyobb magyar és nemzetközi slágereket hozza elő élőben a fesztiválra. Őket pedig a 20 éves Sógorok követik, akik jubileumi fellépésükkel és mulatós műsorukkal alapozzák meg az éjszaka hangulatát. A napot ezúttal is buli zárja a legismertebb slágerekkel.

Már délutántól megnyílik a szederFESZT ÉLMÉNYPARK, ahol fa ügyességi játékok, ugrálók, csúszdák, körhinta, kézműves foglalkozások, arcfestés, lufihajtogatás, csillámtetoválás várja a gyerekeket és a felnőtteket.

A fesztivál vasárnap ünnepi szentmisével ér véget, melyen a főcelebráns az aranymisés ft. Dobos Péter atya lesz, majd a 240 éve született Szeder Fábián író, szerzetes, az első palóckutató szobra is megkoszorúzásra kerül.

Az eseményre és az élményparkba a belépés ezúttal is ingyenes. A részletes program a fesztivál weboldalán, a www.szeder.sk oldalon is megtalálható.

Program

SZOMBAT / JÚNIUS 22.

16.00 szederFESZT kapunyitás

16.15 Csábiak a színpadon

Alapiskola és Óvoda, Művészeti Alapiskola diákjai

a fiatalok zenekara

SZEDER KÓRUS

17.15 – 21.00 ingyenes szederFESZT ÉLMÉNYPARK

18.00 Veronika Spodniaková & Spevácka skupina FS Hont Krupina – szlovák népzene a legjavából

19.30 Értékes TOMBOLA díjak sorsolása

20.00 Mona Lisa Smile – a legnagyobb magyar és nemzetközi slágerek élőben

22.00 Sógorok együttes – a 20 éves mulatós formáció jubileumi fellépése

23.00 – 03.00 Buli a legjobb zenékkel

KÍSÉRŐPROGRAMOK

fa ügyességi játékok, ugrálóvár, csúszda, körhinta, arcfestés, lufihajtogatás, csillámtetoválás, kézműves foglalkozások, kirakodó vásár, étel és ital

VASÁRNAP / JÚNIUS 23.

11.00 Ünnepi szentmise – celebrálja ft. Dobos Péter atya /Templom/

utána koszorúzás és emlékezés a 240 éve született Szeder Fábián íróra, szerzetesre, az első palóckutatóra /Szeder Park/

Related Posts

Trópusi lepkéket figyelhetünk meg a betléri kastély parkjában
Gömöri gasztrofesztivállal veszi kezdetét a Rozsnyói Kulturális Nyár
Nyári táborokat szerveznek a természetkedvelő gyerekeknek a nemzeti parkban