
Nyolcvanharmadik életévében elhunyt Bocsárszky Pál (1942-2025), a kassai Thália Színház nyugdíjas karakterszínésze – közölte ma a színház közösségi oldalán.
„Rendhagyó színészi életpálya volt az övé. Majdnem ötvenéves korában, 1991-ben lett a kassai Thália Színház tagja. Korábban civil foglalkozásai mellett lelkes és odaadó amatőr színészként működött, ismert személyisége volt a mozgalomnak. A komáromi Jókai Napokon, a szlovákiai magyar amatőr színjátszás csúcsfesztiválján, többször díjazták színészi teljesítményét. Rögtön azután, hogy tagja lett a Thália Színház társulatának, megkapta legnagyobb és legjelentősebb szerepét: a Méltóságost játszotta Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című abszurd komédiájában. Ez az előadás a kassai Thália egyik ikonikus produkciójaként van számontartva a színház történetében. Később megbízható csapatjátékosként számíthatott rá az intézmény. 2003-as nyugdíjazásáig számtalan karaktert jelenített meg a Thália deszkáin, jellemző volt alakításaira egyfajta érzékeny szelídség, leginkább kisebb és középszerepekben láthatta őt a közönség. Jellegzetes arcvonásainak, különleges szikár alkatának köszönhetően azonnal, egy pillanat alatt egész életutat, valódi sorsot tudott felvillantani”– olvasható a bejegyzésben. „Mesélő arca miatt szívesen alkalmazták filmekben és reklámfilmekben. Szlovák és magyar produkciókban is szerepelt. Fia, Bocsárszky Attila és unokája, ifjabb Bocsárszky Attila is a színészi pályát választotta. Bocsárszky Pál többször fölbukkant a filmvásznon fiával, mint például a 2016-os Kojot című magyar alkotásban.
A kassai Thália Színház megrendülten búcsúzik volt színészétől”
- forrás, fotó: Thália Színház