Új kislemez, új éra: Egyenes, de ellentétes – március 15-én Jóvilágvan az Akváriumban!


A Felvidék egyik legizgalmasabb alternatív zenekara, a Jóvilágvan, egy vadonatúj kislemezzel jelentkezik. Az Egyenes, de ellentétes című kiadvány március 2-tól elérhető a zenei platformokon, és új fejezetet nyit a zenekar eddigi munkásságában. A kislemez dalai detektálják a szívek sérüléseit és zenével gyógyítják azokat.

A kislemez 3 vadonatúj dalt és két korábbi számuk feldolgozását tartalmazza. Az A oldalon mindjárt egy szakítós szám, a Félhomály nyit, amely a nagy döntés pillanatait, a pengeélen táncoló érzéseket ragadja meg. A Porcukor egy érzéki, látomásszerű dal a „kis halálról”, mely alterdiszkó hangulatával egy időn és téren kívüli kalandot kínál. A Játszma az ördög incselkedéseit tárja elénk egy dal formájában, a sötét és izgalmas világot bemutatva.

A B oldalon is van meglepetés! Itt találkozhatunk az Új tájak című, már megjelent dal zenekari verziójával és az együttes legsikeresebb Lányok, lányok című trekkjének radio edit-jével is. A Spacelove Studi∅-ban készült anyag producere, Barabás Dávid, a felvétel, a mix és a master mind-mind az ő munkáját dicsérik.

A zenekar legújabb lemezét a közönség március 15-én Budapesten, az Akvárium Klubban hallgathatja meg először élőben, egy fergeteges koncert keretében. Az estét A kutya vacsorája nyitja, féktelen csaholással. Felfedezni vágyók, újdonságoktól nem visszarettenők, fülükkel kalandot keresők előnyben! Az új vinyl kislemez az Akvában szerezhető be a maga fizikai valójában.

A Jóvilágvan zenekar immár 18 éve van jelen a színpadokon, eddig négy nagylemezt adtak ki, de most valami igazán különlegeset hoznak el. Figyelem: nem csók lesz, hanem haparás!

A lemez elkészítését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.

-jvv-

Related Posts

A Góbé először lép fel Pozsonyban
Ránki Fülöp zongorakoncertje Rimaszombatban
Pályafutásának 10. évfordulóját ünnepli Radicsi Gigi Felvidéken – jön a szederFESZT újabb évada