A folyamattól az átalakulásig

A középiskolás diákok számára szervezett programot a Rozsnyói Bányászati Múzeum Od procesu k premenám (A folyamattól az átalakulásig) címmel. A Galéria alagsorában látható Premeny v bytí (Átalakulások a létben) című fotókiállítás kísérőrendezvényén a diákok magával az alkotóval, Michala Hadušovskával fognak beszélgetni.

Az eszmecsere folyamán a diákok megismerkednek a művészi alkotás folyamatával általánosságban, majd rátérnek az Átalakulások a létben című kiállítás megszületésének folyamatára – tájékoztatta portálunkat a múzeum.

„A kiállításról szóló beszélgetésben az alkotói folyamatról szeretnék beszélni, és arról a képességről, hogy egy ötletet, egy gondolatot valósággá, azaz valódi műalkotássá tudunk alakítani. Arról fogunk beszélgetni, hogy mit jelent az alkotás az alkotó számára, milyen szférákból ered, mi feltételezi, mi inspirálja, mi ébreszti rá arra, hogy megnyilvánuljon… ezeket a kérdéseket szeretnénk feltenni. És együtt fogjuk keresni a válaszokat azokkal (a diákokkal), akikben talán már megvan a csírája egy „valami” ötletének, csak még nincs mögöttük a belső valami végrehajtásának, megvalósításának, „közzétételének” tapasztalata, az érés folyamata és az önbizalom megtalálása ahhoz, hogy képesek legyünk feltárni és megmutatni a saját művünket a világnak és különböző véleményeinek” – mondta Michala Hadušovská a foglalkozásról, mely a múzeum és az Art Inn művészeti platform együttműködésében jött létre.

A középiskolás csoportoknak szóló rendezvény a Galériában (Bányászok tere 25.) fog zajlani március 17. és 28. között. A belépődíj 1 €/diák. A résztvevők létszáma korlátozott, a programra előzetes bejelentkezés szükséges: e-mail: pedagog.galeria@banmuz.sk, tel.: 0918 364 685.

  • Prékop-i, Rozsnyó-vidék

Related Posts

A Rozsnyói Bányászati Múzeum nyitvatartása a húsvéti ünnepek alatt
Április a Rozsnyói Bányászati Múzeumban
Áprilistól a nyári nyitvatartási idő szerint látogatható a múzeum