A vetélkedő célja a felvidéki magyar nemzeti és helyi értékek felfedezése, regisztrálása, dokumentálása, feldolgozása, rendszerezése diákok bevonásával, e tudásanyag megismertetése közösségünkkel, s annak megőrzése a következő generációk számára – fogalmazták meg a verseny küldetését a szervezők.

A Felvidéki Értéktár Bizottság (a Gazda Polgári Társulás kezdeményezésével a Csemadok Országos Elnöksége, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet – mint a Csemadok szakmai háttérintézménye) Felvidéki Értékverseny 2025/2026 címen négyfordulós interaktív vetélkedőt hirdet.

A vetélkedőbe 4 tagú csapatok jelentkezését várják (12-16 éves korosztály: alapiskolák felső tagozatos
tanulói, valamint középiskolások 16 éves korig) a felkészítő pedagógussal együtt.

„Fontos, hogy a diákok megismerjék és dokumentálják saját településük és régiójuk értékeit, valamint alapvető ismereteket szerezzenek a Felvidéki Értéktárban, a Felvidéki Településmustrában és a Hungarikumok Gyűjteményében nyilvántartott nemzeti értékekről. A további cél értéktárak, értékjavaslatok létrehozása oktatási intézmények, civil szervezetek, önkormányzatok
együttműködésével” – hangsúlyozzák a verseny kiírói a csemadok.sk honlapon.

A vetélkedő fókuszában a Felvidéki Magyar Nemzetrész Értéktár 10 éves fennállásának jubileuma áll. A három online forduló során az alábbi feladattípusok szerepelnek majd: játékok a Felvidéki településmustra összesítő adatbázisának adataiból, kvíz, keresztrejvény, anagrammák, online feladatok, értékkeresés, értékfeltöltés, rajzos feladat, játékos „értékmatek“.

A 10 legjobb csapat meghívást kap a jelenléti döntőre. A legsikeresebb versenyzők értékes tárgynyereményeket, kirándulási lehetőséget kapnak.

A vetélkedőbe szeptember 29-től október 10-ig lehet regisztrálni a www.intezet.sk oldalon (Google űrlap segítségével).

  • Rozsnyó-vidék/csemadok.sk

Related Posts

Gyakorlati ötletek a szövegértés fejlesztéséhez – interaktív előadás pedagógusoknak
Ady Endre-ösztöndíj – felhívás
A gondolkodás fejlesztése a néphagyomány eszközeivel – innovációs képzés