
Vénusz átvonulás
Ritka csillagászati jelenségnek lehet tanúja, aki június 6-án kora hajnalban a felkelő napot kémleli – a Vénusz bolygó (népiesen Esthajnalcsillag) a Nap előtt fog elhaladni. A Vénusz apró, kerek, sötét foltként látható majd, amennyiben persze az időjárás és a földrajzi viszonyok engedik.
A „Fekete Vénusz” néhány óra alatt elvonul a Nap előtt, Európának ezen a részén már csak a jelenség utolsó szakasza lesz látható napkeltétől nagyjából 6.55-ig.
Aki most elmulasztja ezt az egyedülálló látványt, egyhamar nem számíthat hasonlóra, a szakemberek szerint mifelénk legközelebb 2125-ben lesz látható.
A rozsnyói csillagvizsgáló készül az eseményre, azaz hogy a nyilvánosság számára elérhetővé tegye a jelenség megfigyelését, de környékünkről sajnos csak az utolsó pár perc lesz látható. A komoly érdeklődőknek azt javasolják, hogy északkeleti irányban jó kilátással rendelkező, alacsony horizontú alkalmas helyet keressenek. A megfigyeléshez a napszemüveg kevés, szemünk védelme érdekében mindenképpen speciális eszköz (napfogyatkozásnál használatos napnéző szemüveg) szükséges!
forrás: Gömöri Művelődési Központ
Dátum: | 2012-06-06 |
---|
- Ritka csillagászati jelenségnek lehet tanúja, aki június 6-án kora hajnalban a felkelő napot kémleli - a Vénusz bolygó (népiesen Esthajnalcsillag) a Nap előtt fog elhaladni. A Vénusz apró, kerek, sötét foltként látható majd, amennyiben persze az időjárás és a földrajzi viszonyok engedik.
A "Fekete Vénusz" néhány óra alatt elvonul a Nap előtt, Európának ezen a részén már csak a jelenség utolsó szakasza lesz látható napkeltétől nagyjából 6.55-ig.
Aki most elmulasztja ezt az egyedülálló látványt, egyhamar nem számíthat hasonlóra, a szakemberek szerint mifelénk legközelebb 2125-ben lesz látható.
A rozsnyói csillagvizsgáló készül az eseményre, azaz hogy a nyilvánosság számára elérhetővé tegye a jelenség megfigyelését, de környékünkről sajnos csak az utolsó pár perc lesz látható. A komoly érdeklődőknek azt javasolják, hogy északkeleti irányban jó kilátással rendelkező, alacsony horizontú alkalmas helyet keressenek. A megfigyeléshez a napszemüveg kevés, szemünk védelme érdekében mindenképpen speciális eszköz (napfogyatkozásnál használatos napnéző szemüveg) szükséges!
forrás: Gömöri Művelődési Központ
Dátum: 2012-06-06