Kassai kapuk a már soha vissza nem térő közelmúltba…

„Kelet” hangulata lengte körül a legutóbbi Könyvkuckó helyszínét. Ambrus Ferencnek, a harmadik évfolyamába lépett rozsnyói irodalmi estek szervezőjének sikerült meggyőznie barátját, pályatársát, Szaszák György újságírót, hogy a frissen megjelent, de hivatalosan még be sem mutatott („kereszteletlen”?) könyvét hozza el a márciusi Könyvkuckóra a rozsnyói közönségnek. A Kassai kapuk című kötet hivatalos otthoni (kassai) bemutatását ugyanis április 10-ére, Márai Sándor születésnapjára tervezi a szerző és a kiadó.
A könyv szemelvényeket tartalmaz Szaszák György naplójegyzeteiből, amelyeket Kassához fűződő négy évtizedes újságírói munkája során készített. A könyvet forgatva – mely verseket is tartalmaz – megnyílik az olvasó előtt Márai elmúló városának hangulata, megszólal az ott élt, élő művészek – festők, írók, költők, színészek –, polgárok emléke. Szaszák György tizenéves suhancként Alsóláncról került fel a kassai magyar gimnáziumba és egy kisebb pozsonyi kitérővel azóta is a városhoz kötődik az élete és munkája. Újságíróként (ÚJ SZÓ) fiatalon megismerkedett a kassai művészekkel és azóta is krónikása a város és környéke életének. Márai művészetével már ifjú korában találkozott, egy antikváriumban fedezte fel élete első Márai-kötetét, s az ő hatására kezdett naplójegyzeteket készíteni. Zsenge újságíróként első riportútja éppen Rozsnyóra vezette, ahol Bocsárszky Pállal, a magyar alapiskola akkori igazgatójával készített interjút.
Az est másik vendége Havasi Péter volt, aki most nem rádióriporterként járt nálunk, hanem a Hernád Kiadó vezetőjeként. A kassai magyar kiadó fennállásának tizenkét esztendeje alatt több mint húsz könyvet adott ki a Kassához és környékéhez kötődő témákról – például a jászóvári apátságról, Márairól, a Thália Színházról és ők jelentették meg Mécs László korábban kiadatlan írásainak és verseinek gyűjteményét is. Tavaly Máté László „Csillagnyáj” című, szilicei meséket közreadó könyvét is a Hernád Kiadó jelentette meg.

Egy vers Kassai kapukból:

valamiért (werner norbertnek)

elsőként látta közülünk
a galaxisok közötti pókháló szálait
mégse olyan boldog
mint holnap lesz
az ara ura
mert ő tudja
egyre ismeretlenebb
az egy
pedig
az ember is
egyed lett
azóta
vagy vágy
gyanítod
hogy olykor
a lét is lát
sejted
aki
vet az vét
aki
talál tálal
terít
és máris
térít
de
mennyiszer lett
az ige iga
az igazság gazság
és most sem tudhatod
lépre csal-e aki lép

egy sötét energia
viszi a hírt
a galaxisok pókhálóin át
valahova valamiért

mit is tehetnénk
ha a szemhatár
már fáradtan elmerül
lehajtott fejjel
összekulcsolt kézzel

jelképezve az ősi egyet

imádkozunk istenért
hogy
ne maradjon egyedül

 

-rozsnyovidek.sk 

szöveg, fotó: Kmotrik Péter

A www.rozsnyovidek.sk oldalon megjelent bármilyen tartalom (írás, kép, hang, videó stb.) utánközlése csak és kizárólag a szerkesztőség engedélyével, változtatás nélkül, a portálra, mint forrásra utaló egyértelmű hivatkozás és az oldalra mutató link feltüntetésével lehetséges!