Thália Táncestek – Gergye Krisztián Társulata: Aukció

2016 március 22. 19:00 - Kassa (Košice)

A Thália Táncestek keretében Gergye Krisztián Aukció című táncszínházi produkcióját láthatja a közönség 2016. március 22-én, kedden 19.00 órától a kassai Thália Színházban.

„name” egy ismeretlen anonim képzőművész, kinek ecsete a táncos, vászna a színpadi tér. Koncepciójában a táncelőadás és annak minden tényezője csak ürügy és eszköz. Színpadi előadók személyisége mögé bújva végső célja a személytelenség maximumában alkotott legszemélyesebb felmutatása, a tettes nyomainak kisajátítása, és a mindenkori értékítéletektől való függetlenség megőrzése. Anonimitása teljes körű. Alkotói vágya örök.
 
Az AUKCIÓ egy olyan, önmagában is érvényes, táncként és színházi jelenlétként is értelmezhető fizikai tevékenységet helyez a figyelem középpontjába, amelynek végső célja egy festészeti alkotás megvalósítása, ami élő képzőművészeti gesztussorként értelmezi a színpadi cselekményt. Az előadás során születő festmények egy aukció keretében  „kiállításra“ és „eladásra“ is kerülnek az este folyamán. Azok, a késznek kikiáltott képek pedig, amelyek nem találnak gazdára, azonnal megsemmisülnek.
Gergye Krisztián művészetére leginkább a képzőművészeti gondolkodásmód jellemző. Schiele, Bacon és Freud hommázsai a magyarországi táncszcéna jelentős előadásai voltak.
Az előadás 2014-ben elnyerte a VI. Monotánc Fesztivál fődíját, a Monodíjat. (trafo.hu)

Képzőművész, koncepció: „name”
Koreográfus, előadó: GERGYE Krisztián
Jelmez: BÉRES Móni
Díszlet: KICSKA Miklós
Smink, maszk, kellék: KÁROLYI Balázs
Produkciós asszisztensek: KÉKESI Miklós, BOGDÁN Zenkő
Produkciós vezetők: GÁSPÁR Anna, HUSZÁR Sylvia

  • rozsnyovidek.sk/fotó: trafo.hu